Egy ideje a problémamegoldás egészen egyszerű módját választom, ha valami nem tetszik, egyszerűen azt mondom rá 'nem'. Határozottan állíthatom, elég gyakran reagálok így.

Na de mi van az igenekkel? Miért találok olyan kevés dolgot, embert, helyzetet amire rávághatnán 'igen'. Miért tudjuk jobban hogy mit nem akarunk, mint azt, mire van igazán szükségünk?

Talán csak a bennünk lévő érzelmeken múlik mindez? Ha erősebb, netalán biztonságosabb (!!!) negatívan érezni, akkor látjuk inkább a nemeket? És ha áthangolódunk pozitívra, akkor megláthatjuk az igeneket is?? Én ebben hiszek. 

Bárcsak lennék olyan erős, hogy ne hagyjam letörni és befolyásolini magam, lenne elég kitartásom, hogy akkor is a magam elveit kövessem, ha látszólag teljesen egyedül maradok vele. Mert általában egyedül maradunk. Ezért sem merünk sokan az önmagunk feje szerint élni, mert sokszor garantáltan egyedül maradunk. Megjelennek a kételkedől, felbukkannak a megszokott útra terelők, és ha nem vagy eléggé meggyőződve önnön érzékeid, érzéseid helyességéről észrevétlenül is beadod a derekad. Én általában harcolok egy ideig, aztán belefáradok.

Ilyenkor már csak a nemek maradnak. Annyira marad még energiám. De cselekedni, változtatni, előrelépni nem az én műfajom. :-( Így maradok ahol vagyok, és nem tudom hol leszek tizenöt év múlva.