A szívtelen

Már jó ideje az élet sötét oldalát firtatom. Az emberi természet rosszabbik részét próóbálom megfejteni. Nem valami szívderítő tevékenység, ilyet talán csak megszállottságból tesz egy ember. Biztos valami kényszeres vonás ez nálam, hogy igyekszek mindent megérteni, főleg azt ami az emberi természettel kapcsolatos. Azt tanácsolom, ne kövessétek a példámat, legalábbis, ne merüljetek el benne annyira, mint ahogy én teszem.Hatalmas felismerésekre lehet jutni, de van egy olyan szint, ahol már vakká válik az ember. Vakká, ha csupán a racionalitás eszközével firtatja a dolgokat, hiszen a szív legalább olyan fontos a megértésben, mint az ész. Vagyis érzelmek nélkül, ez az egész megértés dolog nem működik!! De most mégsem a saját szívtelenségemről kívánok írni.

Előrebocsátom, nem bánom ha megtalálja akiről szól ez a posztom. SŐT! Szeretném ha a fő-főszereplő rátalálna. Nem, nem gyáva módon blogba öntöm a dühömet, én a szemtől szembe kommunikáló ember vagyok, de amikor nincs lehetőség mindent elmondani az illetékesnek, valamerre ki kell adni a dolgokat. Szóval, gyere kedves főszereplőm, elmélkedjünk együtt!!!!!! :)

A szívtelen emberben az a legmegdöbbentőbb, amikor irtózatiosan élvezi önzőségét, érzéketlenségét. Volt alkalmam találkozni nem egy olyan emberrel, aki élvezte ha más eszén túljárt, a másik kárára. Miközben áldozata szenved, akkor ő védi magát, eltűnik, vagy azt mondja: minden ember használja a másikat. Ilyenkor kerekre nyitom a szemem, mert egyszerűen nem hiszem el, amit hallok. A véleményem egyébként az hogy ilyet csak az az ember mond, aki nem tud szeretni, nem tudja az érdekeit érvényesíteni együttműködéssel. És szívtelen.

De főszereplőm akiről írni kívánok, egy önkormányzati képviselő, Budapestről, aki előszeretettel alázza meg nőit, akit a barátnője mellett titokban kényeztet agyra főre néhány hónapig, majd mint egy rongyot dobja ki őket, hogy kivesse hálóját a következő áldozatra. Ó, ha csak ezt tenné. De mielőtt eltávolítja életéből, még porig alázza ezerrel, sorban mindegyiket, külön, külön, hogy  a végén élni sincs kedve az illetőnek. Az egyik barátnője megölte magát a szakítás után. Ezt ő mesélte nekem, de gyorsan hozzátette, hogy termésetesen nem miatta, hanem a családja miatt lett öngyilkos. Ha valamelyik szerető rájön, hogy létezik egy barátnő is, megfenyegeti, nehogy elmondja, mert.. olyat tesz amit senki nem akarna..

A következő hölgyemény, vagy maga a barátnő pedig végighallgathatja aktuális sirámait, amivel az előző szerető esetleg megbántotta ŐT! A következő nő szerepe, hogy biztosítsa emberünket, mindez csúnya rágalom, hiszen ő egy fantasztikus ember!

Ízléstelen dolog egy blogba ilyeneket írni, ezért nem ragozom tovább a dolgot, mert nem nagyon bírja  a gyomrom. De le kellett írnom, mert nincs kinek elmondanom. Mindenki azt mondja, felejtsem el, ne foglalkozzak vele és nem az én dolgom mit csinál másokkal. Igen, ez elég józanul és bölcsen hangzik!!! Csak időnként arra gondolok, hogy ha tudjuk hogy valaki beteggé alázza az embereket, azt hagyhatjuk-e szó nélkül?? Nem avatkozhatunk be mások életébe. Ugye? Igen! És talán ezen emberek szerepe az, hogy megtanítsa ádozatait védekezni, vagy hogy később jobban felismerjék már az első jeleket, még akor is, ha aranyba csomagolják a bántalmazást.

Fogllakozzak a saját dolgommal!! De az alázás olyan nyomokat hagy, ami nemhagyja hogy csak úgy továbblépj. Talán gyenge vagyok. Igen, az vagyok. Mondhatjátok a frázisokat, hogy örüljek, hogy megszabadultam tőle. Igen, valószínűleg ez az igazság!! Mégis kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy a következő áldozat, talán TE leszel, kedves olvasóm. Miközben a barátnő évek óta hazugságban él (igen, ez az ő dolga), és nem is sejti hogy kedves képviselő úr mit művel míg a barátnő a munkaidejét tölti, szintén az önkormányzatnál. Hab a tortán, hogy a környezete mindenről tud. (Azért hozzátenném,mikor az ismeretlen olvasóimért aggódom, természetesen a saját fájdalmam miatt aggódom, és nem az önzetlenség ekkora foka vezérel..)

Ez egy klasszikus sztori? Egy szélhámos története? Miért foglalkozom vele? Azért, mert ha ez elterjedt, akkor köszönöm én is disszidálnék. Jó messzire!!!!!! Ha nem elterjedt, akkor nem bánom hogy leírtam. És főhősöm, azt mondja: ilyen vagyok. Hát, tényleg ilyen! Fél, retteg, titka ki ne derüljön, mert akkor ki lesz az, aki a karrierjét és önbecsülését egyengesse.

Hagyhatjuk szó nélkül. Az emberi természet sötétebb oldala gyakran megnyilvánul. De van, akinél csak időnként felvillan, és van, akinek ez az általános működése. Mert ezt ismeri, ebben van gyakorlata.

A szívtelen ember nem érez könyörületet.

A szívtelen ember saját érdeke miatt kedves.

A szívtelen ember nem tudja milyen a szeretet, de el tudja játszani, tökéletesen, mert az ész pontosan leírja milyen a szeretet megnyilvánuló jelei, míg a szív sok esteben kicsit esetlen vagy félénk.

A szívtelen ember nem kíváncsi másra, de szívesen irányítaná.

A szívtelen, lehet nagyon okos, vagy nagyon buta, de egy biztos, csupán aggyal kívánja megoldani a problémákat, mert szívvel nem tudja, A szív törékeny és képes elgyengülni. Kockázatos szívvel élni.

Kérdésem az, hagyhatjuk-e szó nélkül, ha látjuk valaki kegyetlenkedéseit? A válasz egyszerű: nem. De ha nincs alkalmad szólni, tenni, akkor csak végignézed?? Vagy becsukod a szemed? Nem tehetsz semmit. bár ebben én nem hiszek. Mindig lehet tenni!! MINDIG!! A kérdés, kell-e tenni, hiszen más életébe nem avatkozhatunk. De maga a jelenség, bicskanyitogató. Ha valaki versenytársnak vagy eszköznek tekinti a másik nemet,nem érdemel emberi kapcsolatot. Kemény szavak ezek, de nem érdemel kíméletet, aki szív nélkül hozzáér egy olyan törékeny műszerhez, mint amilyen egy Nő, mint amilyen egy Ember szíve.