Jó lenne ... hmm... jó lenne egy olyan helyen élni, ahol létezik mmm. .. tolerancia.

Jó lenne egy olyan helyen lenni, ahol nem arrogáns, felsőbbrendű, önbizalomhiányt kompenzáló ...hm,,,mm.. agresszív, ítélkező emberek nagyhangúságától lenne hangos,,,, .. az ország, a város, az utca, az internet..

Jó lenne egy kultúráltabb országban élni.

Jó lenne egy olyan helyen lenni, ahol meg tudnák becsülni egymást az ott élők. Magukat is és egymást is.

Jó lenne egy olyan helyen élni, ahol nem kellene senkinek sem egyfolytában azt bizonygatni, hogy mennyit ér!!!!!!!!!

Jó lenne, ha olyan helyen élnék, ahol az emberek élnék az ilyen-olyan éltüket és meg lenne az igényük és az elvárásuk, hogy ne más mondja meg mi a szép, mi a jó, mi a helyes, mert tudnák, hogy sokfajta szépség, jóság és megfelelőség létezik.

Nagyon jó lenne, ha például vidéken nem egymást lesnék az emberek, hogy ki mit csinál, mond, hova lép és mivel, hogyan él és kivel, mert tiszteletben tartanák a magánéletet. A sajátjukat és a másét is.

Jó lenne egy olyan helyen élni, ahol nem elfogadható a hazugság, a szélhámosság, az ügyességnek kikiáltott lopás és csalás.

Jó lenne ha létezne valódi rendőrség, akik nem a kormány kiszolgálói llennének, bérencek, megvásárolt buta szolgák, akiknek semmibe nem telik egy ártatlant leültetni  majd hallgatni a sírig a történtekről..

Jó lenne olyan helyen élni, ahol van barátság. Nem érdekkapcsolatok, érdekbarátságok, hanem igaziak.

Jó lenne olyan emberekkel benépesített helyen lakni, ahol nem a felszínes, látszatszépségek és -mosolyok alapján ítélnének, hanem képesek lennének a felszín mögé látni. Vagyis az embereknek lenne némi mélységük és nem az ösztöneik lennének a legmélyebb tulajdonságaik.

Jó lenne ha nem kellene újra és újra meddő harcokat vívni mindezért.

Mert vannak örök értékek. Nem? hmm? De ezeket nem teljesíteni kell, hanem megélni, átélni, azonosulni.

Jó lenne ha nem a családverő szélhánosok lennének a népszerű emberek. Pedig bizony ők azok!! Ezt sok ember tudja igazolni.

Jó lenne ha nem hallgatnák le a fél országot!!!

Jó lenne ha a vidéki bíróságok is függetlenek lennének, és nem Nagy-Magyarország térkép lenne irodáik dísze.....

Jó lenne, ha az embereki ki tudnának állni azért, ha a környezetükben valaki bajban van. Vagy csak egy jó szóra vágyik. 

A jó szó drága kincs. Sokszor hamis "pénzért" árulják, a hamis "jó szót".

Jó lenne, ha emberibbek lennénk.

Jó lenne, ha nem szenvednénk ítélkezés kényszerben,

Jó lenne ha nem akarna senki több lenni a másiknál, mert tudná, hgy ő jó és értékes a maga másságában és nem az azonosulásában.

Jó lenne ha a felelősségvállalás menő lenne!! Felvállalni a szavainkat, a tettteinket, a múltúnkat, a vágyainkat. Mindez igen-igen cool lenne..

Jó lenne ha nem a gyávaság lenne itt az úr!

Jó lenne már levetni ezt a sok kompenzációt!

Jó lenne olyan helyen lenni, ahol nem ítélkezek, hanem segítek.

Jó lenne ha nem a macsó, én vagyok ki vagyok, menő vagyok, gazdag vagyok, okosabb vagyok, szebb vagyok, én vagyok, vagyok, vagyok, ismerd el hogy vagyok mentalitás uralná oly sok hangos ember jellemét, mert ez, valljuk be hol nevetséges, hol fárasztó, hol érzelmileg kizsákmányoló hozzáállás.

Nem vagy jobb!

Nem vagy szebb!

Nem vagy okosabb!

Hogy miért? Mert mindig lesz tőled jobb, szebb és okosabb. És mert úgy jó ahogy vagy. A fejlődési lehetőségeiddel együtt. Csak hagyd kérlek. Magadat és másokat is. Fejlődni, tanulni. Ne ítélkezz magad és mások felett.

Fogadd el! Fogadd el magadat és a körülötted lévőket. Ha nem bírod, hagyd őket békén. Mindenkinek magának kell eldönteni milyen szinten akar élni szellemileg és érzelmileg. Csak adjunk teret. Mindenkinek. A fejlődés első lépése az elfogadás. Csak azután lehetsz jobb. Harcolni magaddal nem érdemes, mert úgyis veszítesz. Fogadd el magad és akkor továbbléphetsz. Hagyd a másikat álmodni... hagyd vágyakozni.. hagyd cselekedni.. és segítsd ebben!

Jó lenne egy elfogadóbb helyen élni. Jó lenne! Nagyon jó lenne!

Nagyon későn jöttem rá, miért is vagyok hallgatag ember, vagy ahogy az utóbbi időben fogalmazok, miért okoz gondot az önmegnyilvánulás. Az évek során különböző magyarázatokat gyártottam, volt, hogy azt mondtam, nem kíváncsi a környezetem, akkor minek beszéljek, volt, hogy az introvertáltságomra fogtam, rosszabb napjaimban pedig elintéztem annyival, hogy nyilván egy üres ember vagyok, akinek nincs mit mondania..

Az önmegnyilvánulás fontosságára, magunk kifejezésének egészséges voltára szintén későn döbbentem rá.

Hogy a probléma gyökerét felfedhessem, két dolgot is át kellett gondolnom. Egyrészt, hogy mi is az önmegnyilvánulás, mi a kommunikáció, miért beszélünk magunkról, és egyáltalán hogyan mutatjuk meg magunkat. A másik megvizsgálandó kérdés, hogy ha ez nem működik, annak mi lehet az oka (no, itt lehet nagyon félremenni), hogyan alakult úgy, hogy szívesen menekülök a hallgatás biztonságába.

Nem tudtam én, hogy a hallgatás biztonságos, hiszen inkább frusztráltságot éltem meg, ha nem tudtam megnyilvánulni. Akkor talán mégsem vagyok én olyan zárkózott, mint amilyennek látszom, mint amilyennek gondoltam magam..

A hallgatás rejtélyének burka akkor kezdett töredezni, mikor felismertem, hogy én nem igazán védem meg magam ha bántanak, és nem igazán húzom meg a határaimat. Valahogy nem bírtam befogadni, hogy az életnek, az emberi természetnek van egy olyan oldala is, mellyel szemben fel kell lépni, melyet meg kell világítani, ki kell mondani, melyet nem szabad elfogadni. Fel kell emelni a hangomat!

És elkezdtem. Mondtam, kimondtam, védtem magam, határokat húztam, felháborodtam, megvilágítottam, nem hagytam.. nem hagytam, hogy személyemet támadják, használják, kihasználják, lehúzzzák, bántsák. Mondtam és mondtam.

De eljött egy pont, amikor megláttam, hogy a sok beszédem közepette elfelejtettem kellően figyelni a másik reakciójára, és azt hiszem ez volt az igazi fordulópont az emberi kapcsolataimban.. Mert életemben először megláttam micsoda emberi pokolban is éltem én mindig. (később azt is felismertem, hogy a körülöttem élők is poklok bugyraiban vergődnek) A látszategyensúly, a mesterségesen lérehozott kiegyensúlyozottság mögött micsoda elhallgatások, félelmek és védekezések vannak..

Ha megnyilvánulok, az sok emberenek nem fog tetszeni. A dolgok kimondása egyesekből félelmet vált ki. Vagy elkeseredést, kétségbeesést, fájdalmat, tehetetlenséget, pánikot, védekezést. A vágyaim kimondása, megélése, van akiből veszélyérzetet, irigységet, rossz érzéseket hív elő. Ezért megpróbálják lekicsinyelni azt, lehetetlennek, hibásnak beállítani. Ha valami rosszul esik nekem és kimondom, sokan nem fogják tudni kezelni. Nem akarják látni, hogy bizony minden emberben megvan a képesség, hogy fájdalmat okozhat másoknak. Akkor is ha nem akar. Ezt sokan nem akarják elhinni magukról. Ezért, nem is hagyják, hogy napvilágra kerüljön.

Aki nem éli szabadon az életét, annak más szabadsága fájdalmas, kényelmetlen, veszélyes.

Aki nem mondja ki ha valami fáj, másnak sem fogja hagyni. Nem fogja eltűrni.

Aki nem tudja átélni az örömöt, az rossz szemmel fogja nézni a másik örömét.

Aki nem mer élni, abból rossz érzéseket, irigységet, dühöt vált ki az, aki megéli az életet.

És ha mindezt gyerekkorban tapasztaljuk akkor nem tudjuk megnevezni, mit történik, hanem próbálunk alkamazkodni, vagyis csak a megengedett érzelmeket átélni.. és mi lesz a többivel? Többféle forgatókönyv létezik. Az egyik az, hogy elnyomjuk, és hallgatunk róla. És ha túl sok mindent elnyomunk, akkor túl sok mindenről fogunk hallgatni.

Egyszerű ez mint az egyszeregy, monhatnánk, de az élet azt mutataja, hogyha benne van az ember, akkor mégsem könnyű ezt a helyzetet felismerni és kezelni. Társadalmunk pedig inkább épül a felszínes képmutatásra, mint a dolgok pontos és sokoldalú megnevezésére..

Túlalkalmazkodtam évtizedekig. Megtanultam mit és hogyan élhetek meg, hogy mindenkinek jó legyen. Ha a környezetemnek jó, akkor az nekem is csak jó lehet - gondoltam. hiszenakkorszeretnifognakmondattavelemagyermekilogika

 De ha környezetet váltasz, akkor változnak a szabályok, elvárások is....

És ha olyan környezetbe kerülsz, ahol várják, hogy megnyilvánulj, de te már megtanultad, jól begyakoroltad, hogy te nem, inkább másokra figyelsz, akkor olyan közeget alakítasz ki magad körül az új helyen, ahol nem kell teljesen magadat adnod. Elég egy részed is. Mondjuk aki figyel. Vagy aki békés és mosolyog. Vagy az, aki meghallgat és mond néhány biztató szót.

Egészégtelen ha az ember nem teljes.

Ha valaki túl sokat hallgat, akkor nem éli meg magát. Nem éli az életet. Berögződött, hogy nem mutathat meg mindent önmagából. Szomorú dolog, ha valaki így kezdi az életet. Majd évtizedekig így is éli. A hallgatás komfortossá is válhat. De aztán.. vágyakozni kezd... és nem hagyhatja annyiban a dolgot.. jó esetben..

A külsejére túlzottan hiú ember félelmének tükörképe a kevésbé előnyös külsejű ember. Ezért igen-igen megharagudhat a másikra a hiú, és félelme olyan erős is lehet, hogy tehetelenségében a megalázás eszközéhez folyamodik, így tartva távol magától a félelem érzését.

Van aki azért kérdez, mert meg akar érteni.

Van aki pedig azért kérdez, mert meg akar ítélni.

A félelem a szívet támadja meg.

Döntéseidet legjobb esetben is csak ésszel hozod, szíved hallgat.

Érzések nélkül, szabályok, szokások, elméletek, elvek mentén tájékozódsz.

Fél emberré válsz. Mert félsz..

Eljön az idő amikor rájövünk, nem lehetünk minden, és nem lehet minden a miénk...

Nem értettem én jó ideig ezt a mindent. Azt mondta nekem egyszer valaki, hogy én olyan vagyok mint ő, én is mindent akarok. Mi vaaan??? Nem értettem miről beszél. Azt hiszem ő az aki mindent akart, kompromisszum és ár nélkül. Majd folyamatosan elvesztette amilye volt.. nem mindent.. de azt hiszem sokmindent.

Én másképpen gondolkodtam. Nem kellett minden, de ami kellett, amit fontosnak tartottam, azt nagyon akartam. Nem tudtam hogyan kell elérni, megszerezni vagy átélni, de nagyon szerettem volna dolgokat, embereket, érzéseket, élményeket. Viszont soha nem mondtam ki, hogy mit akarok. Nem fogalmaztam meg, nem öntöttem szavakba, nem mutattam ki, nem kommunikáltam mit szeretnék. Csupán vágyként jelent meg bennem. Érzésként, félig tudatos irányként, sugallatként.

Majd rájöttem, hogy nekem is van olyan, hogy minden. De nem úgy mint neki. Nekem nem minden kell, nekem az a minden, ami kell. Az a valami, ami nagyon fontos az életemben.

Ami fontos, az a minden. Abban minden benne van, az élet egésze, abban én mindent megtalálok, átélek, és átérzek. A számomra fontos valamiben én megtalálok mindent. Legyen az egy apró dolog, egy ember, egy érzés, egy élmény. A piciben is ott lehet minden. Mert az ember már csak ilyen. Ilyen is. Ilyen is lehet.

Mert van  aki kívül keresi a mindenséget és van aki belül tudja azt átélni. Én az utóbbi voltam.

De eljön az idő, amikor rájössz, hogy nem lehetsz minden és nem lehet minden a tiéd..

Talán egy pillanatra igen, egy rövid időre érezheted így.

De attól még lehetsz boldog. :) Nagyon is. :) Ezt üzenem neked, te valaki, aki azt hitted, azt akarom mint te, és volt idő, hogy én is azt hittem..

De a dolgok változnak és bizony megesik olykor, hogy az ember is változik. :) Bye

Erősödni, erősödni, erősödni. Lelkileg, képességekben, önmagam adásában, megnyilvánulásban. életképességekben, önbizalomban, jó érzések megélésében, kifejezésében. Erősödni. Nyitottságban, bátorságban, amiben csak szükséges. Ez kell most, nem az elemzés, nem az önsajnálat, nem a nyavalygás. Most ez.

Egy fontos gondolat a pszichorendeles.hu oldalról:

 "Nem az a “karmád”, ahogy kezelnek, a “karmád” a döntéseidben rejlik!"

"-Maga nem lát semmit -mondta Arthur. - Ugye? Semmit se hall, és nem is lát.
A jós az asztalra meredt. Lassan letette a nagyítóját.
Arthur a kijáratra mutatott.
Marie bólintott.
- A viszontlátásra! - kiáltotta Arthur.
A jós hallgatott. Ők pedig kimentek.
- Mégis kifizetted - mondta Marie.
- Megtette ami tőle telt.
- Az mit jelent? A Torony, a Kardok Ötös, és most tényleg a Hold volt, vagy mégis a Nap? Mit jelent ez?
- Azt, hogy nem tud olvasni a kártyákból.
- De a jövőm!
- Válassz magadnak! Válaszd ki, hogy milyet szeretnél!"

Daniel Kehlmann: F

Amikor el tudom képzelni magam a vágyott helyzetben, teljes fizikai és lelki valómmal, akkor már tudom, jó irányba fordultam.. :)

Ha elsőre nem tanultad meg eléggé, jön a következő lehetőség.

Nem kerülheted el sorsod, de ez nem azt jelenti, hogy nem dönthetsz, hanem azt, hogy az utad más.. más, mint akinek a tiédtől eltérő sors adatott..

Leckék, tanulás és fejlődés igenis jó, nehéz, nagyon nehéz de ilyen az igazi élet.. változás.. előrelépés.. fejlődés.. mi más? :)

És igen, a stabil pontok bennünk vannak, belül jönnek létre, ha hagyod, ha hallgatsz a belső késztetésekre akkor megtalálod és nem a folytonos agyalásra, okoskodásra.. több vagyunk ettől..

A kritika, kritizálás szó elé ritkén teszünk jelzőt. Pedig nagyon fontos lenne. A manipulatív jelzőt pedig szinte soha nem tesszük ki. Manipulatív kritika.. manipulatív kritizálás. Így mindjárt más. Sajnos gyakran ez a helyzet. A kapott kritika nem valódi. Nem azt szolgálja, hogy segítsen a továbblépésben. fejlődésben, tisztánlátásban, csupán azt, hogy befolyásoljon. A lelkiállapotot, a betöltött szerepet, az énképet és gondolom még sokféleképpen használható ez a fajta kritzálás.

Manipulatív kritika. Fontos, hogy pontosan megnevezzük. Mert mindjárt más a kép. Ezen a kritikán nem kell elgondolkodni és önvizygálatot tartani. Ilyenkor a kritikát mondó, kiabáló, gúnyolódó személyen érdemes inkább gondolkodni. És a vele való kapcsolaton.

Érdekes, hogy ha egy kritika építő, akkor kap jelzőt. Ha manipulatív, akkor inkább csak a rosszindulatú szót használjuk. Szerintem a manipulatív kifejezőbb és pontosabb. Azt javaslom terjesszük el és használjuk. A tisztán látás érdekében.

Nagyon gyűlölöm, amikor valaki ezt az eszközt veti be. Kritizál, aláz, csakhogy magát nagyobbnak, többnek, értékesebbnek érezze. Vagy csak azért, hogy a másik rosszabbul érezze magát. Na és a hatalom, az irányítás. Ez is a céljuk. Mert akinek önmaga felett nincs hatalma, másokat szeretne irányítani.

Igen, tanulom az önvédelmet. Ez a lecke kimaradt az életemből, most be kell pótolnom. Hogy haladok? Keresem a középutakat. Hogy ne bántsak vissza, ne dühödjek be mindig, csak ha szükséges, és megtaláljam a megfelelő módszert a védelemre. A határok meghúzására.

Milyen érzés? Jó! :) Kifejezetten erőt adó. Azt hiszem magunk megvédése nem is elsősorban a technikán múlik, hanem az énképen és az önbizalmon. Bár az is igaz, hogy a technika alkalmazása, vagyis önmagunk megvédése, ha szükséges, nagyban erősíti az önbizalmunkat.

A manipulatív embereknek pedig csak azt üzenném, ne másokat, hanem magukat irányítsák. Hatalmuk saját maguk felett legyen. Mert felelősséggel magukért tartoznak. Mint ahogy mindannyian.

Ezt kívánta a pillanat  :)

Éppen Howard Stern életéről szóló filmet néztem, az Intim részeket, amikor bekopogott hozzám az optimista énem. Azt mondta:

ha már nincs mit veszítened és értelmét sem látod az életednek, akkor te már rengeteg dolgot megtehetsz, amit nem tehetnél meg, ha lenne veszítenivalód! Nem úgy érzed? Ha nem, akkor mégiscsak van valami veszítenivalód! És az fontos neked, értékes. Vagyis szereted.

Vagy nagyon ragaszkodok valamihez- teszem hozzá. Amit akár el is veszíthetnék. Valami jobbért.

Nézőpont kérdése csupán,,

És higgy már a jobban!! A 'bright idea"-ban. A francba!!

Sétálok önmagam után.

Annyira meg tudja magát ijeszteni a zember azzal, hogy azt mondja magának, ez a jelen, ebből egyenesen következik egy olyan jövő.. és itt jönnek a negatívabbnál negatívabb elképzelések, amelyeket egyenesen a jelen állapotból következtetünk ki.

Nagyon könnyen kihagyjuk ebből a logikából az embert, aki tevőlegesen csinál valamit a jelennel.

Ha mégis bevonjuk a képletbe a személyünket akkor azzal ijesztgetjük magunkat, hogy ebből a jelen állapotból én mint olyan, aki kezdek a jelennel valamit, nem túl sok jót tudok kihozni.

Simán kihagyjuk azt a momentumot, hogy az ember bizony fejlődő, tanulni képes lény, aki egyrészt nem ismerheti képességeit teljes egészében, másrészt, bármilyenek is a képességei, a személyisége, az bizony fejleszthető. Vagyis attól, hogy én most vagyok valamilyen, van valamennyi tudásom, nem következik egyenesen, hogy a jövőben is csak ennyi lesz, és a jövőben sem tudok többet kihozni a jelen helyzetből.

Vagyis ha a jelen helyzetből valami jobbat akarunk kihozni, a jövőben valami számunkra kedvezőt akarunk elérni, akkor nem csupán a jelen helyzettől várható következményt érdemes figyelembe venni, hanem azt is, hogy mit tudunk a jelen állapotatl kezdeni, és ahhoz hogy valami jót kezdjünk vele, ahhoz fejlődni és tanulni érdemes. Folyamatosan, állandóan. Hinni magunkban, ismét csak ez a kulcs. Hinni a fejlődésben, a magunk fejlődésében.

Mindig elszomorít ha valaki azt mondja, hogy mivel jelenleg ez és ez a helyzet, a jövőben bizony semmi jó nem várható. Ez a kishitűség nagyon romboló hatású mindenkire, és bizony nem egyszer tapasztaltam, hogy ezt a kishitűséget egyik ember igyekszik a másiknak is átadni. Szerintem ettől nincs is lelombozóbb. Ma már ha ezzel találkozom, igyekszem kivonni magam a hatása alól, mert már tudom, hogy fejlődni, tanulni, merni hibázni, hogy még többet tanuljak, ez a recept, ha recept kell, és én igazából ezzel nagyon jól elvagyok. :)

Köszönöm a Szavakkal verve facebook oldalnak a szóbeli erőszakról szóló posztom megosztását!

A téma fontos, beszéljünk róla minél többet és minél többen!

- Mire vársz?

- A bátorságra.

Istenem, nekem mindig Pesten mentik meg az életem,

Bár tudom, egyszer elfogy a hitelem.

Bizony, bizony, nem véletlen a dönteni nem tudás. Valahogy mindig itt kapok valamit, ami arrébb taszít, kimozdít, más nézőpontot ad. Ebben a számomra gyökértelen, otthontalan városban. Az emberek. Itt csupán ez a kulcsszó számomra. Bár most kérnem kellett, de megkaptam, valaki talán megértett belőlem valamit, vagy ráérzett. Vidéken érthetetlen vagyok, vagy csak nem próbáltam eléggé megértetni magam? Dehiszen Budapesten sem vagyok közlékenyebb, azt hiszem. Csupán más közeg körül lengedezek.

Az utóbbi időben spanyolviaszos dolgokról írok. Sokat. Kis lépésekben térek vissza önmagamhoz.

Emlékszem a pillanatra amikor találkoztam veled. Veled, aki darabjaira szedted szét az életemet és a személyiségemet. Nem gondoltam, hogy ilyen létezik.

Kicsit később, nagyon sok ember próbált befolyásolni. De igazából nem is engem, csak valamit rám akartak rakni, valamit nem tudtak feldolgozni és én lettem a célpont. Neked is.

Megbetegedtem, de azt már senki nem bírta elviselni. Magamra maradtam. És rettenetesen bepánikoltam.

Évekig éltem abban a hitben, hogy a külvilág a minden. Abban a hitben. hogy a külvilágon múlik az egész életem. Abban a hitben, hogy kívülről kell rendben lennie az életemnek és ennek látszania is kell.

Pánikoltam. Újra és újra.

Összevesztem az egész világgal. Kontrollálni akartam az engem érő hatásokat.

Hadakoztam mindenkivel. A jogaimat követeltem. A szükségleteimet követeltem. Ami jár az jár-gondoltam. Meg akartam tanulni megvédeni magam és felismerni ha valaki csak használ engem. Ezt meg kellett tanulnom!!

Elvesztettem a kontrollt és az irányítást magam felett.

Lépésekben térek vissza önmagammhoz.

Én egy introvertált ember vagyok és ha megszakadok sem leszek más. Lehet ezt némileg módosítani, de akkor is az maradok.

A lelki béke bennem van. Érezhetem magam jól a külvilág hatásai ellenében. Nem függ minden érzelmem a külvilágtól - tudtam én ezt régen jól, de most újra tanulom. Függetleníteni magam.

Valami furcsa gondolat és talán érzés fészkelte be magát belém az utóbbi években. Azt hittem, mindennek a hatását át kell élnem. Hagynom kell, hogy minden hasson rám. Mert azt hittem a külvilág az egyetlen valóság. Mintha én nem is léteznék. Igazából nem is léteztem, csak valahogy fennmaradtam. Kétségbeesetten, elveszve, és elveszítve a kapcsolatot magammal és mindenki mással.

Tanulságos és nagyon nehéz volt. Most újra térek vissza önmagamhoz, önmagamba.

Mert a belső világunkat nem a külvilág határozza meg. Hat ránk, hol így, hol úgy, de ott van az Én. Az álmokkal, a hitekkel, emlékekkel, érzésekkel. Gondolatokkal, képzelgésekkel, szükségletekkel, motivációkkal. Vágyakkal.

Mégiscsak nálam van..

Felfoghatatlan mennyien akarnak belavatkozni az ember Énjébe. Összetörni, összazavarni, átalakítani. Önigazolást keresnek. Ezt még egyszer leírom: Önigazolást keresnek. Bennem, benned. Ha nem találják, akkor is benned keresik. Beléd akarják beszélni. Át akarnak alakítani. Nem bírják, hogy önálló vagy, de közben sebezhető is. Sok ember nem bírja ezt a kettősséget. Feketén- fehéren akarják látni a másikat. Vagy erős vagy, vagy gyenge. Pedig mindenkiben megvan az erő és a sebezhetőség is. Ez így kerek.

Az irányítás nálam van. Előfordulhat, hogy elveszítem, mint ahogy most is történt. De az ember nem szélkakas, meg tud állni stabilan, a saját értékrendjére, a saját élményeire, tapasztalaira, Énjére támaszkodva. Nem is támaszkodás ez. Inkább egy stabil pont. Ott belül van valami ami stabil. Talán a hit. Talán a remény. Talán valami más. Nem tudom mi az. Lehet, hogy csak az életerő az élni akarás, a tudat, hogy van aminek az ember tud örülni ha úgy adódik..

Furcsa módon ha minden kilátástalan és örülni sem nagyon van minek, ez a stabil valami akkor is ott lehet az emberben. És erre sokan vadásznak.

Én nem gondoltam, hogy ezt megtámadhatják, hogy ezt a stabilitást meg kell védeni. Én azt hittem korábban. hogy ha látják benned, akkor ezt tisztelik és hagyják hogy építkezz belőle. De naív voltam. Sokan próbára teszik az embert. Vannak vidékek, ahol ez erőteljesebben jelen van, jobban jellemző az emberekre. :(

Ismét magamban érzem, ha nem is állandóan, mégis egyre erőteljesebben ezt a stabilitást. És ha valaki akar tőlem valamit, akkor ne a stabil állapotomból akarjon kimozdítani, hanem fejezze ki mit szeretne. Mert az érzéseit mindenkinek magának kell vállalnia. És ha kap empátiát, szeretetet, az az élet ajándéka, a másik ember ajándéka. De követelni nem lehet!!!

Ne hagyd hogy emberek elvegyék az önbizalmadat!!

Szükséged van rá, és senkinek nincs joga elvenni tőled. Önbizalom kell az élethez. És ha valaki elveszi, gyengíti, akkor az életlehetőségeidet szűkíti.

Boncolgathatnánk, hogy miért teszi és mire lenne szüksége, de most olyan hangulatban vagyok és már jóideje ilyen hangulatban vagyok, hogy azt mondom: menjen az ilyen ember a francba! Hát nem?

Keresem a jót, mindazt, ami azt a sok szörnyűséget, embertelenséget, hazugságot, korrupciót, képmutatást ellensúlyozná, amit az elmúlt években láttam, tapasztaltam, átéltem.

Keresem mi az, ami mindezt ellensúlyozná, halványítaná.

Keresem..

Tudom, én írtam náhány poszttal korábban, hogy létre kell hozni, nem készen várni. Most is így gondolom. Viszont ha a belső tartalék kimerül.. akkor kell valami, ami újra feltölt, motivál, energiát ad.. továbblendít.

Keresem..

hol belül, hol kívül..

keresem..

Az a helyzet, hogy a tudás felelősséggel jár.

Jó esetben.

Nagy kérdés, hogy adható-e bizonyos tudás olyan embereknek, akik nem tudják vállalni a vele járó felelősséget.

A tudás elvileg mindenkinek jár.

Van aki nagy tudást birtokol, de nem akarja vállalni a vele járó felelősséget.

Van aki nagy tudást birtokol, de nem képes vállalni a vele járó felelősséget.

Aztán vannak akik csak szimplán visszaélnek ezzel a tudással.

És vannak nagyon kevesen, akiknek van tudása és igyekeznek vállalni a vele járó felelősséget is.

Ha kevés embernél van a tudás, akkor rájuk nagyobb felelőssség hárul. Jó lenne, ha ezt közösen, minél többen tudnánk vállalni, vagyis sok embernél lenne a tudás, de felelősséggel együtt.

Nem valami méltányos és igazságos, ha azt várjuk, hogy kevés embernél legyen a felelősség.

A tudás hatalom. És felelősség. A hatalom felelősség. De kevesen vállalják be. Inkább Istenre vagy a másikra vagy ki tudja mire hárítanák a felelősséget.

És van, hogy hiába van tudásunk, nem tudunk vállalni annyi felelősséget amennyit az ismeret megkövetel, pedig szeretnénk, és akkor szenvedünk. Vigaszként azt mondjuk, még több tudásra van szükségem ahhoz, hogy a meglévőt felelősséggel birtokoljam, használjam. Ki tudja? Talán így van. Hiszen hogy lehetne másképp az ember számára. És elég-e tudás..hát persze hogy nem.. mert kell a szív is.. az emberség.. az élni tudás.. és sok sok minden.. De ez már a felelősség része.

És van, amikor nem tudás kell több, hanem szív.

És van hogy szíve van az embernek, de tudása nincs. De ez már egy másik történet.

Ellentétes dolgokat befogadni úgy, hogy közben megőrzöd az értékrendszeredet is, az az igazi egyensúly.

És persze rájönni, hogy ezek az ellentétes dolgok egyazon valaminek a két véglete.

Így bővül a személyiség, egyre több lesz, egyre többet értesz és ez a nyugalom forrása.

Ha nem találod a szépet, a jót, a kedvedre valót, alkosd meg!

Mert lehet sopánkodni, sokszor van is miért, én már csak tudom.. de valljuk be a kényelmesebb út, hogy készen akarjuk megtalálni amire szükségünk van, és ha nem találjuk felháborodunk, dühösek avagy szomorúak leszünk, végső esetben teljesen kiábrándultak. A gyerek felháborodhat, felnőttként már hiába tesszük.

A szomorú az, hogy az emberekkel is így bánunk. Készen akarjuk kapni ami kell, és ha valami hiányzik a másikból inkább arrébb állunk. Van amikor ezt kell tennünk. Van amikor ez a legjobb. Nem vállalhatjuk a másikért azt a felelősséget, amit neki kell magáért, nem vehetjük át a részét. De olykor segíthetünk. Olykor a másiknak csak egy kis figyelem kell, egy kis lökés, egy kis bátorítás. Igen, van aki ezzel visszaél, és csak önző módon kapni, kapni akar, de van aki szeretné maga irányítani az életét, maga megoldani a problémáit, csak egy kis támogatásra van szüksége hozzá. Keressük a különbséget, mert ezért is vagyunk egymásnak. Olykor mi is hozzá tudjuk a másikat segíteni ahhoz, hogy kihozza magából a legjobbat. De nem okoskodással, tanácsokkal, piszkálódással, leszólással. Mert ezt csak szívből lehet. Máshogy nem is érdemes. Hagyjuk, hogy  amásik ember megmutassa a gyenge oldalát, és te is mutasd meg annak, akinek érdemes. De csak annak.  

Alkoss.

Cselekedj.

Hozd létre. Ami jó, az megérdemli, hogy létezzen.

Ne kényelmesedjünk el!

Kétlaki vagyok, lettem vagy mindig is voltam..

Nincs nyomós indokom még, hogy egy helyen letelepedjek.

Az is lehet, hogy egy harmadik helyre lenne szükségem. Ki tudja.