Azt mondják nálunk sok a várakozó ember. Aki vár a jobb jövőre, valami jelre, vagy lehetőségre, vagy bármire. Sokszor én is ide sorolom magam. Hogy várok, és azt hiszem a legjobb amit tehetünk, ha nagyon pontosan megfogalmazzuk magunknak, hogy mire is várunk igazán. Mert akkor kitisztul a kép. Mert sokszor nincs is ilyen dolog amit meg kellene várni, csak egyszerűen cselekedni kell(ene). De oly bátortalanok vagyunk és kishitűek. És annyira nem bízunk magunkban. és ez az én nagy fájdalmam. Magammal és másokkal kapcsolatban is. Ez a kishitüség. Mert az esetek többségében ez teljesen alaptalan!!!

Szóval ez a füstjel amire várunk azt hiszem mindig ott van az orrunk előtt. Csak az a baj, hogy mindig valami más formában érkezik az üzenet, mint ahogy mi azt elképzeljük magunknak. És ezért nem látjuk. És ez valahol szomorú. Mert így meghalnak dolgok. Győzködöm erről magamat, de úgy tűnik rossz nyelvet használok még saját magamhoz is, mert ha nem így lenne, akkor nemcsak az eszemet győzném meg, hanem a teljes lényemet, és akkor tudnék cselekedni is. És attól tartok, hogyha magamat sem tudom megmozgatni ezzel a fajta érveléssel, akkor másokat sem fogok. Szóval ez itt csak olyan szócséplés féle, vagy egy egyszerű emlékeztető, hogy milyen jó lenne ha nemcsak így gondolkodnék, hanem így is élném az életemet. Remélem bárki aki ezt elolvassa, tanul az én negatív példámból, és akkor talán mégsem csak szócséplés ez az egész. És ha valakit felráz egy ilyen poszt, küldjön rám egy e-mailt, és átveheti exkluzív nyereményét nálam.