Nem sietem el a jogosítvány megszerzését. Kihasználom az oktatás minden előnyét, lehetőségét, én biz'a megtanulok vezetni! :-) Őszintén szólva annyira nem is érdekem egy gyors jogsi, mert saját autó hiányában nincs mit vezetnem és egy jó darabig nyilván nem is lesz, úgyhogy inkább vezetgetek az oktatómmal.

Egyre biztonságosabban érzem magam az utakon, az autót is egyre jobban kézben tartom. Ma végre az oktatóm elnavigált a vizsgaútvonalról, és a sok budai vezetés után átmentünk Pestre. Ó, ez kellett nekem!!! Rettenetesen élveztem hogy ismeretlen utakon vezetek, bár bevallom nem volt túl bonyolult a dolog, a nagykörúton nem akadt sok meglepetés. De akkor is!! Nekem maga volt az álom! Nyomtam is  gázt rendesen, mentem a többi autó után, mondhatni tartottam a tempót. Ne mondja senki hogy a tanuló tartja fel a forgalmat. Az oktatóm nem szólt semmit, de óra végén azért rámpirított, hogy nem kellene hetvennel száguldoznom, mert én még nem vagyok képes ilyen sebességnél reagálni egy hirtelen eseményre. Igazat adtam neki, de azt is bevallottam, hogy nagyon élveztem hogy nem negyvenöttel mozgolódok az utakon. Persze tudom én élvezkedni nem az órán kell, na de kiben nem bújkál egy kisördög, ami a határok átlépésére biztatgatja?

Jót tett az önbizalmamnak, valahogy most éreztem magam igazán a forgalom részének. És csökkent félelmem is azzal kapcsolatban, hogy merek-e majd vezetni egyedül. Persze nem tudom mikor lesz egy saját autóm, de muszáj lesz megoldanom ezt is valahogy.

Szerdán újra megyek vezetni, és ígéretet kaptam , hogy gyakrabban fogunk ismeretlen helyeken gyakorolni. Ujjéééé Apró örömök! Dehát nem a méret számít, hanem az érzés! :-)