...azzal telik az időm, hogy lendületesen túl sok időt töltök üzletek látogatásával, de nem azért mert rám tört valami vásárlási mánia, hanem mert képtelenség néhány egyszerű de ízléses dolgot beszerezni, mint például elegáns fehér felsőrész, amit fel lehet venni egy esküvőre. Picit megszállottan járok egyik helyről a másikra, de közben érzem, hogy ez az eltúlzott keresgélés megmozgat itt belül, magamnak is bizonygatom, hogy igenis ha akarok valamit képes vagyok érte tenni. Bár picinyke cél az ami mozgat, dehát szinte a semmiből kellett magamat felépíteni.

Érzem és tudom, mennyire meghatározó mindaz amit magunkról gondolunk, ezekből a képekből áll össze életünk nagy része, ettől függ megmozdulunk-e azért, hogy picit jobb legyen, hogy valóban a saját elképzeléseinket valósítjuk-e meg az életünkkel. De nem szeretnék itt okoskodni, mint valami tapasztalt vagy bölcs valaki, hiszen egyik sem vagyok, csak próbálom feltölteni énemet valami alapenergiával, olyan hiedelmekkel melyek tényleg segítenek elmozdulnom a semmi állapotából. Mert szerintem minden azon múlik, hogy milyen elképzelésekkel indulunk el az életben. És sokszor ez az alapprogram nem valami hatékony, nálam legalábbis tutira hibás sok részletében, és ezt muszáj átalakítanom.

Picit félek a hétvégétől. Ez a sok magammal töltött idő számomra hasznos lehetett, de kiürült bennem valami,  a társasági élethez szükséges kifelé figyelés, nyitottság, eléggé visszafejlődött. Pedig az én világom sem magam körül forog, de mégis valahogy túl sokat figyeltem befelé. A külső világ csupán háttérzajként volt velem..

Az egyedül töltött idő felnagyította az apró mozdulatokat, érzéseket, félelmeket és szorongásokat, és most ismét ki kell nyitnom szemeimet, újra felfedeznii a kinti világ számomra fontos részeit. Ez soha nem volt az erősségem.. legalábbis nem hosszú távon. Elköteleződés, hmm.. vágyak bevállalása..