Talán tényleg igaz, hogy bizonyos dolgokat nem lehet direkt, tudatosan keresgélni, mert valamilyen úton-módon ránk talál. Talán vannak dolgok, melyeket közvetett utakon lehet elérni. Mert ezek a jó élmények, tapasztalatok, felfedezések csupán melléktermékek. Fontos melléktermékek. Mint valami jutalom...

Egyszer rég, azt mondta nekem egy régi-régi osztálytárs, akkoriban azt hiszem barátnő, hogy minél erősebben kapálózik az ember a mocsárban, annál mélyebbre süllyed.

Napjaim egyébként elég semmilyenek, estéim mint egy dal refrénje ismétlődnek, mégis talán ez a legjobb napszakom.

Időnként kínozom magam, a 'kell', 'kellene', 'muszáj', 'már kellett volna' szavakkal kezdődő megállapításokkal, de azt hiszem ilyenkor vagyok a legkegyetlenebb magamhoz.

Talán nem is az a legszörnyűbb, hogy kissé szenvedek a magánytól, hanem a félelem, hogy ez valami nagyon mély nyomot hagy bennem.

De ez az év is véget ér egyszer, és ez a tény egy hatalmas ünneplést érdemelne.

Mint ahogy ennek a hétvégének az elmúlása is. Azért ez elég vicces, hogy végeket akarok ünnepelni és nem kezdeteket. :-/

Túlélek.