Veszélyes 'fegyver' az önbizalomhiány. Vagy a tulajdonosát teszi tönkre, vagy sok másik embert a környezetében.

Index tudományos hír: a magány ragályos, ugyanis a magányosan élő ember átadja érzéseit barátainak, majd így egymástól is eltávolodnak. Ez nagyon elképzelhető. A hír része még, hogy a magányosokat a közösségek kivetik magukból. Nyilván így védik magukat - mondom én.

Mióta én is remeteéletet élek, sokszor ösztönszerűen 'védem' magamtól' a környezetemet. Mert pontosan tudom, hogy ez az állapot bennem gyökerezik, azt is tudom már hol, és valamennyire a kiút is kezd bennem körvonalazódni. Egy biztos, ez az egész nem egy könnyű menet.

Soha nem voltam társasági ember, de mégis mindig igényeltem a barátaim elérhetőségét, egyáltalán létét. Dehát ez természetes. Ma is így van, de valahogy fontosabb lett, hogy kilábaljak helyzetemből, egészen pontosan abból a dermedt létből, aminek köszönhetően nem engedem át magam késztetéseimnek. Hát persze, minden csak gyakorlás és edzés kérdése.

Az önbecsülés hiánya valóban ölni képes, átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt. Ezért tartom én olyan fontosnak, hogy minél többen helyretegyük ezt az érzést magunkban. És ezért tudok nagyon dühös lenni, amikor valaki bagatell dolgok miatt elítéli a másik embert. Főleg ha olyannal teszi, akinek szintén gondjai vannak az önbizalommal, nem értékeli magát kellően.

Hihetetlen a kompenzációnak mennyi változatos formája virágzik, és mennyien hiszik hogy ez az egyetlen út a másikhoz, olykor önmagukhoz.

Nehéz megtalálni a határt, meddig csupán önkifejezés a külsőségek szerencsés és előnyös alkalmazása és honnan kompenzáció az egész.

Persze biztosan van olyan eset, nem kevés, amikor pozitívan kompenzálunk. De ha van más mód egy probléma megoldására, akkor én inkább azt választanám.

Csak úgy eszembe jutott.

 Önbecsülés I.