Egyre gyakrabban eszembe jut, hogy előveszek egy szép kis jegyzetfüzetet, visszatérek a kézíráshoz, és ott folytatom az írást. Erre több okom is lehet.

Olyan nyugodtan írogattam blogomat, amíg tudtam, hogy csupán véletlenül keverednek ide netezők vagy más bloggerek olvassák soraimat. Jó volt így. Kiírhattam magamból gondolataimat, jól, rosszul, dühösen vagy spiccesen, olyan jól működött mindez.

De ez már a múlté. Minek nevezhetjük, ha hozzám közel álló ember(ek) nem beszélget(nek) velem, hanem a hátam mögött szerez(nek) információkat rólam. Ami csupán azért vicces, mert van az a rossz tulajdonságom, hogy ha megkérdeznek én őszintén válaszolok, úgymond bármire. Kíváncsi vagyok az emberek arcára ahogyan a valóságomra reagálnak. Ehhez képest nem kérdeznek tőlem semmit. Félnek az igazságtól, vagy ennyire nem bíznak bennem??

Persze lehet hogy minderre okot adok. Nem szeretek magamról beszélni, így azt hiszik, hogy titkaim vannak. Pedig nincsenek, csak jó ideje nincs mit mondanom, csupán az elégedetlenségemnek, fájdalmamnak és kétségeimnek tudok hangot adni. De nem akarok igazán, mert ez nem old meg semmit.

Persze az is lehet, hogy csupán rossz emberre akadtam. Egy nárcisztikus izére, aki ugyan nagyon emberi tud lenni, de oly önző és érzéketlen is, hogy már-már szinte elviselhetetlen. És én nem bírok tisztán látni, hogyan is tudnék..ha valakinek folyton hazudnak, elveszítheti a tisztánlátás képességét. Ronda politikusi húzás ez!

Az internet nem magánszféra. Talán bölcsen mondhatnám magamnak, az írástudók felelőssége rám is vonatkozik, de olykor jó elengedni magamat, csak úgy kiengedni ami feszít, ami megoldatlan, ami fáj vagy felvidít. De ha figyelnek ez nem megy.

Kissé paranoid hozzáállásom némileg túlzás lehet, de egyáltalán nem alaptalan.. Leírnám az alapokat is, de azt hiszem elvinnne a hév, és nem fognám vissza magam, nevet, státuszt mindent ideírnék, ha már lúd legyen kövér. De nem teszem. Most nem. Csupán azért, mert talán maradt még bennem egy olyan induri-pinduri hitecske (illúzió? - remélem nem), hogy nem én leszek az ítélőbíró, hanem az élet fogja meghozni az ítéletet, ilyen-olyan következmény formájában. Nem az igazságban hiszek, hanem abban, hogy tetteinknek következménye van.

És miért ez a másra mutogatás? Mert lehetsz te korrekt, meg én is, de ha a többi tíz ember nem az, akkor nehéz jól csinálni a dolgokat. De akkor kell igazán! És ami szintén nem könnyű, hogy a sok susmus, hazugság, lehallgatás, illegális adatlekérések és kiadások, pletyka és ítélkezés közben tudni mi is a helyes, mi a jó, mi segít és hogyan tovább egy ilyen környezetben. Kell-e egy ilyen közeg?

SORRY! :(

 Van amikor az ember csak belevisít a világba, mert lehetnek a rendszerben is hibák.