Nem tudtam mi tört meg bennem két éve.

A valóság olyan erővel csapott le rám, és most is erősen csapkod, hogy elfelejtettem milyen is álmodozni. Ma reggel jöttem rá, hogy már nem teszek ilyet. És bevallom kicsit piszkál, hogy egy olyan ember révén döbbentem rá, aki a mai napig irtó nagy fájdalmakat okoz nekem. Aki megbánt újra és újra, attól nehezen fogadjuk el az igazságot. Bár nem ő mondta ki, csupán egy megnyilvánulása hozta elő bennem a felismerést. Neki jól megy az álmodozás, talán ez az egyik dolog, amitől valami nagyon pozitív árad belőle.

Régen jól ment ez nekem is. Tudtam is csillogó szemekkel mosolyogni. Ma már a fájdalom látszik csak tekintetemben.. De az álmodozásnál szinte soha nem jutottam tovább, pedig még hittem is elképzeléseimben. Erősen hittem, de nem cselekdetem. Most se álmom, se hitem.

Kerestem, de nem tudtam mit, most előásom álmaim újra. Előásom a hitem újra. De még mindig nem tudok vele mit kezdeni, hogy általad jött a felismerés, mikor minden erőmmel azon vagyok hogy kizárjalak az életemből.