Az utóbbi években én is sokat foglalkoztam a nárcisztikus személyiségek megértésével, a nárcizmus jelenségének tanulmányozásával.

Próbáltam megérteni az egészséges és beteges nárcizmus közötti különbséget. Mivel a környezetemben sok nárciszikus ember van és ilyen családban nevelkedtem, bennem is volt/van némi belőle. Azt hiszem blogom is ez okból kapta a nevét...Bár korábban nem tudtam nevén nevezni ezt a fajta működésmódot, azért ösztösönösen küzdöttem a jelenséggel. A nárcisztikus emberek okozta kellemetlen érzéseket mindig  magamban próbáltam megoldani, nem határt szabtam, hanem  hibáimat akartam kijavítani. Vég nélkül. Újra és újra és újra. Tulajdonképpen nem láttam ilyenkor a másikat, mert túl mély volt a meggyőzdés, hogy a hiba csak bennem lehet!! A személyiségfejlődés a vallásommá, fő életcélommá vált. Azt hittem ha én megjavulok, minden rendben lesz, én is és a környezetem is boldogabb lesz.

Ma már látom, hogy a gyerekek gondolkodnak így. Én pedig gyerek maradtam. Nagy és sok fájdalom árán tanultam meg máshogy látni a dolgokat. Hiányzott belőlem az egészséges nárcizmus, de mivel bennem volt empátia, nem váltam érzéketelen nárcisszá, csupán némileg próbáltam kompenzálni a hiányzó egészséges nárcizmust az egészségtelen fajtával. De mivel nem vagyok sem szép sem határtalanul önző és manipulatív, a kompenzálás nem volt valami erős.

MOstanáig azt hittem, hogy az egészséges és beteges nárcimus csak fokozati különbséget jelent. De ma határozottan megéreztem, hogy nem. Ez bizony ers minőségi különbség is! A beteges és egészséges nárcizmus nem ugyanarról a tőről fakad, talán annyi közös van bennük, hogy az ember érvényesíteni akarja az érdekeit. Legyen az érzelmi, anyagi, bármi.

Jó  érezni a minőségi különbséget.