Pedig én nem akartam, nem erőltettem, ha rajtam múlt volna megállítom az időt. Ellenállásom hiábavaló volt, ezért inkább hagytam, jöjjön aminek jönnie kell, az idő megy, a világ változik, én pedig csak próbálkozom a változással. 

Olyan csendesen, simán, felhajtás nélkül megváltozott az évszám, hogy a legfergetegesebb szilveszteri buliban sem tudtam volna azt érezni, hogy valami új jön. Dehát mert nem jön. Talán ha több mint harmincszor átéljük a szilvesztert, már nem érezzük a jelentőségét. Akár van, akár nincs jelentése az évszám megváltozásának, jó érzés amikor szilveszter éjjelén átélhetem, hogy valamit most lezárok, és kicsit változtatok egy-két dolgon. Vagy legalábbis arra a pár órára elhiszem, olyan erősen, hogy még január elsejét is átszínezi ez a hangulat. Most nem történt meg ez a csoda. Na persze, ezernyi cikk, meg tanulmány meg pszicho izék szólnak az újévi fogadalmak értelmetlenségéről, de itt nem is erről van szó. Csak az érzésről. Arról, hogy az időt felosztjuk, érezzük a haladást, a változást.

Ugyan általában folytatjuk amit decemberben félbehagytunk, de mégis ott az új év tudata, az új év ígérete. Mert bizony kell egy csipetnyi illúzió, egy csipetnyi önámítás, egy csipetnyi jó érzés amit a magunknak tett ígéretek idéznek elő.

Aztán rájöttem hogy nekem egész évben szilveszter volt 2008-ban. Talán ezért is nem akartam elengedni az óévet. Mert az elmúlt tizenkét hónap bizony arról szólt, hogy változtatni akarok, hogy kipróbálok új dolgokat, apróságokat, mint például a jogosítvány megszerzése, új kalandokba bocsátkozom, és igyekszem megtanulni, megtapasztalni hogyan kell mélyen kapcsolódni emberekhez. Mindez megspékelve egy kis társasági élettel, ivászatokkal, vitákkal és kibékülésekkel.

Vicces dolog, de szilveszterkor lezártam egy egész éves 'óévbúcsúztatást'. Hát csoda ha nem akartam elengedni ezt az egészet? :-)