Az egyik legrosszabb dolog ha az érzelmek elvesznek valahol.

Ilyenkor még az is eszembe jut, hogy ettől még az is jobb amikor fájdalmat okoznak nekem, amikor tele vagyok megoldandó problémával, és egyáltalán, negatív érzelmek telítenek el. A pszichológiának van egy irányzata, a tranzakcióanalízis (TA). Használ egy fogalmat, a sztrókot, amely a másik embertől kapott ingereket, reakciókat jelenti. Van pozitív sztrók, negatív sztrók és létezik önsztrók is, amikor magunknak adunk érzelmeket, vagy ahogy a TA-ban nevezik, simogatásokat. Természetesen még mindig a lélekről van szó. :-)

A TA azt mondja a negatív sztrók is jobb annál mint amikor egyáltalán nem kapunk figyemet...

Ez a gyakorlatban jól megfigyelhető. Ha valaki benne marad egy rossz párkapcsolatban, a környezet értetlenkedik, vagy megmagyarázza miért teszi bárki is ezt magával. Függő. Igen ez sokszor fennáll. NIncs hite, önbizalma, nem hiszi, hogy talál magának egy jobb társat, hogy lehet boldog. Igen ez is igaz. De szerintem a TA sem nyúlt nagyon mellé, amikor azt mondja még a verés is jobb mint a közöny. (életképsebb felnőtt lesz akit például szidtak, vagy szigorúan neveltek a szülők, mint akit semmibe vettek) Ezt tényleg csak az az ember értheti, aki tudja mi a nagybetűs KÖZÖNY! Mert persze ki vágyik arra hogy bántsák, megalázzák, és egyáltalán cudarul bánjanak vele? EGyikünk sem. Ez normális. De őszintén, ki vágyik arra hogy semmibe vegyék????? Ezt a kérdést mintha ritkábban lehetne hallani.

Nem gondolom hogy ha nincs más válasszuk a rosszat, a nem működőt. De van amikor ösztönösen ezt tesszük. Sokszor! Mert amikor rossz ér, akkor ott az esély hogy talán megfogalmazzuk, nem, nem ezt akarom, és az is felderenghet mi az amit ezzel szemben szeretnék. És a rossz élmények képesek lehetnek mozgósítani. De a közöny az már majdnem a nemlét. Abban aztán nem sok lehetőség van.

Sok embert eldobtam magamtól. Azt gondoltam ezek a kapcsolatok nem jók nekem. Túl sok volt a bántás, az önzés és egyáltalán, én jobbat akarok. Igen ám, de ez a hozzáállásom nem mindig volt őszinte. Inkább abból a hitemből (?) eredt, hogy megkeressem azt a kapcsolatot, amelyben nem ér ennyi sérelem. Utólag is azt mondom, igen, sokat szenvedtem. Véget kellett vetnem ezeknek a kapcsolatoknak, de esendő emberként ebben a közönyös állapotomban néha visszasírom a rosszat is.

Bár azt mondják, az idő mindent megszépít.