Drasztikus megoldást választottam, megvontam magamtól a nappali alvást, amely már szinte egyet jelent az alvás teljes megvonásával.

Tegnap este három órát, azelőtt négy órát sikerült aludnom, és még egy délelőtti vezetést is bevállaltam.

 A reggelem a fizikai és lelki fájdalom valamiféle furcsa keverékével indul, melyet egy kávé és cigaretta társaságával próbálok enyhíteni. Kipillantok a külvilágba, de talán nem is a kinti világ érdekel, csak próbálok valami mentséget találni, ne kelljen már beállni a valahova rohanó emberek sorába. De úgy döntök nem keresek már kibúvókat, inkább hívok egy taxit és elvitetem magam pár utcányira, ahol az oktatóm már vár rám. Útközben lazítanék a kocsiban, de kiderül taxisom már szállított engem, feldereng nekem is valami, megnyugszom, csendes ember ő, hagyja majd hogy magamba merülve ébredezzek, vagy csak várjam mit akar a sors ma elém vetni. De csalatkoznom kell, sofőröm megmutatja beszédesebb arcát is, pedig én igazán nem tartottam rá igényt. De csak kérdez, ó, inkább beszélne, bármiről, de nem, engem faggat, hol tartok a vezetésben, még erre is emlékszik, milyen kocsit veszek majd, kérdezi, és hamarosan kielemzi a kezdő vezető és a használt/új kocsi közötti kapcsolat előnyeit és hátrányait. Jaj ezt most ne!. Most ne!

Megérkezünk, fellélegzem, fizetnék, de nem, még nem, ő az a fajta sofőr aki a bejáraton is behajt ha az utas úgy kivánja, jelen esetben a tanuló kocsimhoz akar hajtani, ó hagyjon már most, kérem, ne, inkább sétálok öt métert, mégiscsak kell a friss levegő az ember lányának..

Nem tudom hogy csináltam, egész jól vezettem ma, csak egyszer ijjedtem meg, de akkor is csak a saját gondolatomtól. Éreztem én, hogy gyorsabban megyek a szokottnál, de oktatóm hagyta, mindig hagyja egy kicsit, mikor megláttam az út szélén álldogáló nőt, és előrelátó és felelősségteljes leendő jogosítvány tulajdonosként felmértem, hogy ha ő most kilépne az útra, valamiért, bármiért, ki tudja ma már kinek mi jár a fejében, akkor vajon meg tudnék-e állni. Nem nem tudnék, adtam meg a választ magamnak, és elszörnyedtem a képzelt baleset képeitől, és már az sem tudott megvigasztalni, hogy nem is én lennék a hibás. De a nő nem akart kilépni, így ma is mindenki élve maradt mert jól vezettem. Kivéve amikor a fáradtság kicsit megmutatta mit is tud ő, hatalmában áll megváltoztatni a világ rendjét, az emberek által felállított szabályoknak fittyet hányva teljesen összekeverte a jobb és bal oldal létezését, így játszadoztam kicsit az index kapcsolójával.

Zombiként igyekeztem hazajutni, és határozottan állítom a világ lágyabb lett, a fáradtság ismét megmutatta mit is tud, mert fontos neki valamiért, hogy ne gondoljak rosszat róla, hisz ő sem rossz a maga nemében. Szóval meglágyította a világot, az emberek is megszelídültek körülöttem, bármit is akartak, bármire is készültek még a nap hátralévő részében. És már nem zavart semmi, türelmes ember lett belőlem, na jó nem is volt más választásom.

Most ismét sötét van, végre, este, mi több éjszaka, de képtelen vagyok aludni, nem megy ez már nekem.. már csak nosztalgiával gondolok vissza a kilencórás, pihentető isteni alvásaimra. Az alvásra melyért mindent odaadtam volna korábban, de valahol mégiscsak elveszhetett az érdeklődésem iránta.

Nem tudom mi vonzó lehet nekem ebben a sötétségben, de határozottan szeretem.