Méghogy nem vagyok céltudatos! Dehogynem. De arról én már igazán nem tehetek hogy ez alatt a szó alatt 'céltudatos', elsősorban  a külső célokért küzdőket értjük.

Úgy gondolom az extrovertált emberek elsősorban külső dolgokért, míg az introvertáltak a belsőkért küzdenek. Ez egy teljesen logikus magyarázat lenne sok mindenre, hiszen ez pusztán genetika, az agyműködés irányultsága. A figyelem összpontosításában egyértelműek a különbségek, akkor miért ne lenne a célokban is különbség.

Ha ezt a tézist elfogadjuk, akkor talán nyitottság idealizált nyugati világunkban megérthetjük miért van az, hogy sokunknak nehezebb a külső értékekért élni, miért foglalkozunk annyit lelki dolgokkal, és miért van az hogy személyes fejlődésünk fontosabb számunkra mint a fogyasztói világban futkosni a státuszért, anyagi dolgokért.

Szerencsére senki sem csak kifelé vagy befelé élő, még csak az hiányozna, de azért valamelyik irányultság mindig erősebb.

Hogy ez az extro-, intro milyen arányban van jelen bennünk, az szerintem már a genetika, nevelés, környzet etc. vegykonyhájában eldől, na meg szépen nevelgetjük itt magunkat az évek során. De az alapbeállítttság az bizony megmarad.

Szóval küzdők én, csak éppen elsősorban belső célokért, lassú folyamat eredménye minden apró változás amit elérek. Ez az ami motivál, még akkor is amikor mégiscsak veszem a fáradtságot hogy külső dolgokat megszerezzek magamnak.

Néhány éve belépett egy olyan ember az életembe, aki miatt teljesen összeomlott belső világom, kemény vizsgálódásba kezdtem, mindent megkérdőjeleztem magamban, darabjaimból kellett újra összaraknom énemet. Attól a ponttól tisztábban láttam magamat.

De ez az időszak bizony arra is ösztönzött, hogy kapcsolataimat is tudatosabban szemléljem. De nem elég tudatosan, hiszen következett még néhány arculcsapós love story, és minél több nyolc napon túl gyógyuló lelki pofont kaptam (ezt még mindig nem büntetik) annál erősebben vizsgálgattam az életembe bevonzott emberekhez fűződő kapcsolataimat. (mellékesen hozzáteszem, hogy nyilván az évek múlása is kihozta ezt belőlem) Vizsgálódásaim egyik eredménye, hogy megláttam gyengeségemet, miszerint, ezen a téren is mennyire csak sodortatom magam. Na ez volt az a pont, amikor először be mertem őszintén vallani, hogy melyik kapcsolat mennyit is ér nekem. Korábban inkább az volt a célom, hogy mindenféle emberrel megtaláljam a hangot, ami önmagában jó, de azért nem mindegy  a hangsúlyokat hova teszem. 

Volt hogy több időt töltöttem azokkal, akik nem is jelentettek számomra olyan sokat, akikhez nem is kötődtem igazán, míg távolról szemléltem azokat akiknek a társasága uán sóvárogtam, vagy elfutottam a lehetőségtől ha mégis a közelükben lehettem volna.

Ezek után szakdolgozatom témáját szociálpszichológiából választottam, de mindenféle szövevényes történés, harcok a témavezetővel és nyelvvizsgahiány miatt egészen más kibújós, könnyű témát választottam.

Az évek során én is megértettem azt, amit a szerencsésebbek már otthonról magukkal hoznak, hogy bizony nagyon nem mindegy kivel osztom meg időmet, érzéseimet és egyáltalán énemet. Ez a döntés erőt adott, hatalmat, mellyel kicsit formálhatom az életemet.

Nem tagadom, hogy ez inkább sok kapcsolatom meggyengüléséhez vezetett, és kevésbé új emberek bevonzásához, pontosabban tartós jelenlétükhöz. De valahogy jobban kezdtem érteni ismerősöket és ismeretleneket egyaránt, amit nem igazán a sok pszichológia könyv elolvasásának, hanem érzelmeim őszintébb bevállalásának tulajdonítok.

Lassan haladok énem alakításában, de azért válság ide vagy oda, a projekt nem állt meg. De mostanában kicsit megrémít az idő múlása, mert ugyan a fejlődésben nincs végcél, de azért mégiscsak jó lenne ha többet tudnék kiélvezni munkám eredményéből.

Vasárnapom olyan csendes, lelkizős, barátnővel ebédelősre sikerült, de ez is csak olyan töltsük együtt a napunkat úgysincssemmidolgunk típusú nap volt. Megtudtam sok mindent amit eddig csak sejtettem, és rosszul éreztem magam amikor a beszélgetés során az is kiderült, havernőm mit beszél rólam egy barátomnak amikor éppen nem vagyok jelen. Pontosabban hogyan elemzik ki az életemet, családomat és még ki tudja micsodát. Nincs ezzel gond, elemezzük, de az érintett jelenléte nem lenne hátrány.

Tudtam én eddig is, hogy Ildi szívesen beszél rólam amikor nem vagyok jelen, bezzeg ha négyszemközt vagyunk akkor csak info begyűjtés céljából fontos amit mondok neki.  Na szóval ezért lazítottam barátságunkon, mert nekem a barátság többet, mást jelent.

Este hazatérve nagyot nőtt szememben magányom, a saját társaságom, de a rossz szájíz még munkált bennem, majd hirtelen felindulásból felhívtam egy régi régi ismerősömet, akivel már többször nagyokat veszekedtem, legutóbb jól meg is bántottuk egymást, hogy mit szólna hozzá ha elmennénk a Lakásdesign kiállításra, ahova minden évben együtt megyünk. Örült neki, sőt lecsapott társaságomra, így valószínűleg egy mozit is beiktatunk. Viszont nem hívtam azokat az embereket akiket már napok óta készülök felhívni, mert fontosak nekem, nem beszélve réges-régi jó barátnőmről, akivel bármilyen messze kerülünk egymástól, még mindig ő az aki a legjobban megért engem és akivel három óra telefonbeszélgetés is rövidnek tűnik.

Ami késik azért nem múlik el és mindent igyekszek bepótolni.

Végszóként csak a szokásost mondhatom magamnak: csak hűen önmagamhoz, csak hűen érzelmeimhez, hátha egyszer megértem úgy igazán mit is jelent mindez a gyakorlatban.