Már szinte hagyomány, hogy kilátogatok az év ezen időszakában a Műcsarnokba, a Lakástrend és design kiállításra. Nem emlékszem mikor mentem ki először, talán abban az évben amikor egy soha meg nem jelent laptól kiküldtek, hogy írjak már valami beszámoló félét a kiállításról. Mentem, írtam és azóta is látogatom a rendezvényt. Bár akkor fotóripoter barátnőm volt a kísérőm, ma már Erika jön velem, aki közel lakik a Műcsarnokhoz, így elég könnyű elcsábítanom egy kis designtúrára.

Mikor megvettem lakásomat, már tudatosabban szemléltem a faanyagokat, funkciókat, árakat, stílusokat és trendeket. Szeretem a szép tárgyakat. Amikor a divatos, olykor túldesignolt bútorok, kiegészítők között felfedezek valamit, amiről pontosan tudom, hogy ez az, nincs kétség, ezt megvenném, felvállalnám, ez szép, ez én vagyok, na ez valami olyan dolog amitől kicsit közelebb kerülök magamhoz. Érzékeim általában nem csalnak meg.

Az idei kiállítás igazán jól sikerült, főleg ha a tavalyihoz viszonyítom, ami óriási csalódást jelentett nekem. Persze ez a rendzvény azt a réteget célozza meg, aki képes nagy összegeket költeni lakása berendezésére, de tavaly valahogy túllőttek a célon. Kevés kiállító, csak design, halandó ember számára elérhetetlen enteriőrök. Gyorsan végignéztük, és magamban megfogadtam, hogy nem megyek többet. De fogadalmamat megszegtem, és nem bántam meg.

A négy napos rendezvény második napját választottuk, ami szerintem határozottan jó döntés volt. Az első nap pangás van, a szombat túlzsúfolt, a vasárnap pedig kiszámíthatatlan.

A péntek ideálisnak tűnt a nézelődésre. Bár picit unom a sok olasz design kultúrát, szívesebben látnék több spanyolt, nem bezélve arról, hogy francia és angol termékeket hírből sem láttam. Nyilván nem is volt.

Az első standon - ahol olasz, kevés spanyol búrorokat állítottak ki - máris meglepetés ért. Miután egy kiállított asztal méretválasztékáról érdeklődtem, az üzletet képviselő srác közölte, hogy én már jártam náluk, nagyon jó az arcmemóriája. Nem találtam lehetetlennek, hogy valamikor régen, amikor még úgy gondoltam gyorsan otthonossá teszem lakásomat, betévedtem hozzájuk, majd tovább kutakodva emlékeimben beugrott kik is ők. No akkor már nem örültem annyira hogy felismertek, mert rájöttem bizony jártam már náluk többször is, határozott elképzelésekkel, amire ők alternatív megoldásokat akartak kínálni. Mindebből soha nem született üzlet, viszont elég sok időt töltöttem náluk, és megmagyarázhatatlan okból olyan fura érzéssel távoztam mindkét alkalommal. Vannak ilyen helyek..

Éppen tovább akartam menni, mikor szemem megakadt valami furcsa dolgon, amiről nem tudtam eldönteni mi célt szolgál. Leginkább egy fa-üveg kombinációjú asztalhoz hasonlított, viszont hiányzott a teteje, ezért asztal nem lehetett, és valami volt az alján ami kormos volt, mint ahol égettek valamit. Nem hagyhattuk magunkat kétségek között, és megtudtuk, hogy egy látványkandallóról van szó. Azt hiszem valmi olajfélét kell beleönteni, majd azt meggyújtani. Be is üzemelték nekünk, jópofa volt, elfoglaltam egy kényelmes fotelt, és élveztem a tűz 'melegét'. Mint kiderült egy ilyen kellemes kiegészítő csupán egymillió forintba kerül.

A standokat körbejárva begyűjtöttem néhány prospektust, üzlet címet, lakberendező, tervező elérhetőséget, hogy pár hónap után legyen mit kiselejteznem a fiókomból. Két apróságot megemlítenék még, az egyik a konyhapultba beépített digitális mérleg, ami igen praktikus megoldás, főleg ha valaki gyakran főz. Amit pedig majdnem megvettem, az egy napelemmel működő asztali óra, de mégis lemondtam róla, mert műanyag színes mutatói nem fértek össze lelkivilágommal, pedig maga az óra igazán látányos darab volt.

Jópofa ötlet a belépőjegyhez járó ingyenes bórkostoló, amit élőzene kíséretében fogyaszthattunk el. És hogy ne távozzak üres kézzel, vettem egy üveg bort, gondoltam bedobom a hűtőbe, hátha lesz még alkalmam valakivel elfogyasztani a közejövőben. Vagy bánatomban egy züllött estét megejteni.

Fáradtan és némileg szomorúan értem haza, letörtségem azonban nem a kiállítás hatása, csak eszembe jutott ismét valami, arról, hogy milyen alapvető az emberi vonzódás a széphez, van ki tárgyakban, sokan a másik emberben, mások az emberi lélekben keresik azt.

A harmónia mely nem mindig természetes, mégis állandó tárgya vágyakozásunknak..