Úgy érzem ígéreteket kaptam a sorstól, hogy lehet még jó nekem, vannak még lehetőségeim és egyáltalán, igenis érezhetem jól magam. És ami a legfontosabb, célom nem értelmetlen,vagyis hogy igyekszem változtatni a hozzállásomon, a gondolkodásomon és úgy összeségében az életérzésemen.

 

Persze minden azon múlik mit kezdünk azzal amit az élet elénk dob. Mit tudunk kezdeni. És ebből a nézőpontból már nem az az elődleges hogy mit dob ki a gép az élet nevű játszmában, hanem hogy tudok-e élni azzal, tudom-e élvezni, hasznosítani azt, ami nekem jut ebből a nagy egészből, a világból.

 

A kapott ígéretek csupán lehetőségek, melyekből még bármi lehet. De ha nem is lesz semmi kézzelfogható, azért valami kezdőlökést mindenképpen kaptam most. És valami pozitívabb szemléletet is.

 

Most vidéken vagyok éppen, a családomnál. De mielőtt hazajöttem, még elmentem zülleni kicsit a kilenc kerületi törzshelyemre. Elég jól sikerült, pedig ismét egyedül mentem oda. Megismerkedtem R-rel, akitől máris reményt kaptam, legalább arra, hogy kicsit enyhítsem negatív hozzáállásomat a férfiakhoz. Ha mást nem is kapok már, azért ez is nagy eredmény. Akkorát csodálkoztam a vele való beszélgetésem során, hogy kapásból megkérdőjeleztem számos elvárásomat, mely arra irányul, hogy ma már nem nagyon létezik igazán emberi hozzáállás a kapcsolatokhoz, a másik nemhez, és úgy általában az emberekhez. Megkérdőjeleztem azt, hogy a férfiak többségének nem fontos az érzés, és nem tudják, hogy mi működtethet egy kapcsolatot, és egyáltalán értenék a lélek nyelvét. Szembesültem saját lelkem sötét oldalával, azzal a sok rossz tapasztalattal, hozzáállással, melynek megléte csak tovább növeli az ilyen tapasztalatokat. Felbuzdultam ezen. Hogyha ezek kiirtásán kitartóan munkálkodom, akkor én is képes lehetek végre egy normálisan működő kapcsolatban élni. Ebben akarok most hinni. Ebben hiszek, ezt az érzést ápolom magamban.

Hazatérve az interneten böngészgetve rábukkantam egy álláshirdetésre, amely mintha csak nekem szólt volna. Mintha erre várnék egy ideje. Ezen annyira meglepődtem, hogy azon nyomban úgy döntöttem én ezt most megpályázom. Lesz ami lesz! Egyszerűen ezt meg kell próbálnom, mert ha nem teszem, akkor nem is tudom, mit várok még. Ez talán egy lépés lehet, hogy kimásszak passzív életemből.

 

Persze nehéz leigazolni a munka nélkül töltött éveimet, mely ugyan nem volt értelmeteln, sőt!, de kis hazánkban még mindig jelen van egyfajta szűklátókörűség, amely szerint az életnek egy előre elképzelt mederben kell folynia. Pedig a igazság ettől távol áll. De tudom, hiszem, hogy van aki nem így gondolkodik, és ha az én leendő munkaadóm, vagy kollágám, vagy főnököm, vagy akárki mégis ezt vallja, akkor nekem talán nincs is ott helyem. De én belevágok, szembe nézek ezzel a látszólag abszurd és előnytelen helyzettel.

 

Vannak feladatok bőven, mindannyian kapunk belőle. És vagy foglalkozunk velük, vagy nem. De az biztos hogyha szembenézünk mindazzal amit személy szerint nekünk kell megoldani, már nyertünk. Életet, tapasztalatot, tanulságokat, érzéseket.

 

Persze tudom, semmit nem ígér biztosra az élet. Ezért magamnak is ígéreteket kell tennem. Megígérem most magamnak, hogy igenis figyelni fogok az érzéseimre, arra hogy mit üzennek magamról. Ígérem, hogy figyelni fogok másokra, hogy mit üzennek magukról. Ígérem hogy igyekszem változtatni a kényelmes önsajnálatomon, és megígérem, hogy igenis tettekbe fordítom a vágyaim szülte terveimet. És ígérem, hogy igyekszem betartani az ígéreteimet!!