Szomorú arccal járok-kelek a világban, már erőltetni sem tudok magamra egy nyomorult kis mosoly félét. Valami meleg, barátságos érzést szeretnék az arcomra ragasztani, de nem megy. Pedig anélkül láthatóan eltaposnak.

Volt idő amikor én is más voltam, sokan mondták, hogy milyen kedves vagyok az emberekkel. Sajnos ez most egyáltalán nem jellemző rám. Zuhanórepülésben várom a földre érést, megállítanám, visszafordítanám, de mostanában ez nem igazán megy nekem.

Vajon milyen lesz a becsapódás? Észreveszem majd, fájni fog, vagy észhez térít? Megindítja  a változtatáshoz szükséges cselekedeteimet? Elég lesz hozzá? Meg kell ezt egyáltalán várnom?

Talán alávetem magam a hétvégén egy szép emlékek terápiának. Előveszek mindent az agyamból, ami némi igazolást nyújt arra, hogy voltak szép pillanataim, voltak felemelő érzéseim, és némi reményt próbálok újra belegyömöszölni egyre letargikusabb lelkembe.

Mert hiába tudom, hogy nem holmi emlékekből kellene magam összekaparni, új élményekre, új érzésekre, új kalandokra és főleg új emberekre lenne szükségem. Hát mit ragozzam, egy teljesen megújított életre.  De magamat nem cserélhetem le.

A tavalyi évem más volt mint a többi. Kalandok sorozatában éltem életem, ami korábban soha nem volt jellemző rám. Persze ezt I-nek köszönhetem, aki folyton ismerkedett bárhová is vetett minket a sors, és ezáltal én magam is belevetődtem egy másfajta életbe. Az idén éppen az ellenkezőjét teszem, a szokásosnál is jobban elzárom magam az egész világtól. Fény és árnyék, jin és jang, nincs nappal éjszaka nélkül, szeretet gyűlöket nélkül, meg sok ilyen keleti meg mindeféle bölcsességet lehetne most felsorolni, de végülis talán nem ez a lényeg. Nem tudom már mi a jó. Felszínesen belevetni magam az élet sűrűjébe, vagy leásni a mélybe és elveszni az ok okozatok sűrűjében. Azt hiszem egyik sem. A középutat mutató irányjelző ott van bennünk, persze csak ha el nem romlott az a fránya iránytű. Vagy talán csak zavar keletkezett a mágneses térben. :-) És ez sem egy elvetendő gondolat!!!!

De mindent összevetve én azt gondolom, aki soha nem gyakorolta hogy magára hallgasson, a saját elképzelései szerint élje az életét, annak igen nagy gondjai támadnak a jó irány követésével, még a legpontosabb irányadó készülék segítségével is. És ez itt a probléma.