Ranschburg Jenő szokta mondani, hogy a túl jó, szófogadó, csöndes gyerekek, a 'használat előtt felrázandó' típusba tartoznak. Én pontosan ilyen voltam. És úgy tűnik mostanában ismét szükségem lenne valami felrázásra, de az is lehet hogy már először sem ráztak fel úgy igazán. Ez a feladat rám várna, de elég nehéz külső behatás nélkül rázogatnom magamat. :-) (Remélem ettől hülyébb mondatot már nem fogok írni.)

Nem is tudom mi tudna kibillenteni ebből a bezártságból amiben élek, pedig már pontosan látom, hogy a lelki nyugalom nem is olyan fantasztikus dolog mint amilyennek látszik, mert én szenvedély nélkül képtelen vagyok bármilyen döntést meghozni és főleg bármilyen jelentős lépést megtenni. Vagy a szükség vagy a szenvedély ami cselekvésre bírhat.

A szenvedély tüzét még fel is tudnám ébreszteni magamban, de a sok egyedül töltött idő a bátorságomat is elszívta.

Becsukott szemmel és szívvel tudom végigcsinálni a napokat, időnként úgy teszek mint aki él, máskor hagyom hogy rám boruljon a közöny szürkesége.

Nem tetszik nekem, hogy ilyen borús lettem, én nem ezt akarom, és főleg nem lenne jó táplálni magamban ezt a hangulatot.

Olyan egyszerűnek tűnik megtenni a logikus lépéseket mely kivezethetne ebből a tespedtségből, de kicsit blefáradtam az egyedül küzdésbe. Pedig muszáj.

Milyen lenne az a nő akivé válni szeretnék? Egy laza, nyitott, vidám, ha kell komoly, megértő, tájékozott, érdeklődő, és sokkal barátságosabb mint amilyen mostanság vagyok. No és persze érzékeny, kevésbé szigorú magához, mint jelenleg. Sokat akarok? Nem, nem a tökéletességre vágyom, csak kicsit életrevalóbb nővé válni, mert az utóbbi időben ezt nem mondhatom el magamról.

No és persze a lényeget kihagytam. Leszállni végre magamról, hogy fókuszomat kifelé irányíthassam. Mert végre úgy rázoommolnék már valamire, ami igazán felkelti az érdeklődésemet. Miután jól felráztam magamat!