Egy helyzet bármilyen jó is, előbb utóbb eljön az idő, amikor tovább kell lépni. Mert ami változatlan, egy helyben álló, idővel megkopik, majd eltünik vagy romboló erővé válik. És ha hosszú távon beleragadunk ebbe a kényelmesnek tűnő jóba, mi is beleszürkülünk és nem tudjuk már miért maradtunk. Azt hiszem minden jó dologra igaz az, hogyha nem adunk lehetőséget hogy továbbfejlődjön, gúzsba kötjük és változatlanul akarjuk tovább csodálni, csak a halálát okozzuk. Mert félünk.. a változástól.. a változtatástól. Még akkor is, ha egy sokkal nagyobb jó születhet belőle. Félelmek.. kishitüség.. ez okozza minden jó halálát. Én már csak tudom!!

Minden vágyam csupán annyi, hogy leküzdjem ezeket az érzéseket, és ne akarjam megúszni a döntéseket. Mert szeretném végre a saját lépéseimet megtenni, szeretnék a jóból még jobbat alkotni, mert tudom hogy sokáig nem topoghatok már egy helyben. Mert akkor eltűnik minden. Eltűnik a szép pillanatok elevensége, meghittsége, reményt adó vigasztalása.

Dobjon valaki egy varázspálcát, mely ha csak időlegesen is de eltünteti félelmeimet, kishitűségemet, és abban a rövid időben megtennék mindent mire vágyok, kinyitnék minden ajtót melyet eddig jól bereteszeltem. De nincs ilyen pálca, ezért tudom hogy nem úszom meg, hogy rettegve, félelmekkel kikövezve járjam az utat mely olyan egyértelműnek tűnik.

Így csak annyit mondhatok, kicsit nagyobbra tárom ezt az ajtót és hagyom hogy bejöjjön rajta aminek és akinek be kell jönnie. Ennyit meg kell tennem magamért.

least