Túl forró ez a nyár a tennivalókhoz, de én mégis élvezem. Talán éppen ezért... Ez nagy lépés nálam, mert egy ideje nem igazán kedvelem ezt az évszakot. Nem tudom pontosan mikor ivódott belém a nyár semmibevétele, de az elmúlt hetekben rájöttem, hogyha nem is élek tipikus nyári életet, úgy mint vízpart, éjszakai társasági élet, nyaralás, ilyesmi, azért a forró napok hangulatát én is kiélvezhetem. Vagy inkább az enyhe éjszakákét.

Még van egy hónap, és remélem egy ici-picit majd bepótolok a nyári hiányosságokból, de ha nem jön össze, most az sem baj. De azért még reménykedek egy kicsit.. Sok mindenre jók ezek a túlfűtött napok, a kicsit tompa nappalok és a hűsítő, csendes éjszakák. Ezek az egyedül töltött éjszakák. Nem vesz körül zajos tömeg, mely az orrom alá dörgöli, mit is kellett volna már elérnem ezidáig. Én is az orruk alá dörgölhetném, hogy nekik mit kellene még elérniük, ott belül, emberileg, na meg érzelmileg, miért is tenném. Butaság lenne a részemről, és nagyfokú önhittség is.

Szóval így egyedül sikerült egy-két kérdést megválaszolnom magamnak, köztük olyat is, melyekre évek óta nem tudom a választ megadni. Ez némileg kárpótol még az itthon töltött napokért is, ilyenkor úgy érzem valami kincs birtokába jutottam. A saját kincsesládám egy darabjára.

Persze ezeket  a kincseket megfelelően ápolni kell, és méltó helyet találni nekik, arról nem is beszélve, hogy megfelelően felhasználni, tudni felhasználni, az a valódi kincs az életben.

No de a sok homályos filozofálgatás után, jöjjön egy legalábbb ennyire fárasztó pszichológiai gondolat, melynek forrása a Psychologies magazin. (Tudom, tudom, még mindig nem szoktam le erről.) Mi volt előbb a siker vagy  a boldogság? (Szerintem a tyúk! De tényleg! :-)) Azért szeretem ezeket a pszicho kutatásokat, mert ha az ember lánya elég kitartó, felfedezi benne az évek során bekövetkező világnézeti változásokat, melyeket mindenhol megtapasztalhatunk. Szóval a lényeg, hogy a sikertől nem leszünk boldogok, hacsak nem voltunk már előtte is azok, viszont a boldogság jó esélyt teremt a sikerhez. Ez totálisan fedi az én világnézetemet, de mivel sem a sikert sem a boldogságot nem sikerült még elérnem, vagy csupán nem vettem észre(!), ezért a gyakorlati igazolást a szakemberekre hagyom. És a hozzállásbeli változás csupán annyi, hogy korábban inkább a fordítottját kutatták, vagyis hogyan legyünk sikeresek, hogy boldogok lehessünk. Végülis ez a változás folyik a csapból is, úgyhogy én ebbe nem mennék bele, de az mindenképpen öröm, hogy a túlzott extravarziót némileg megfosztották egyeduralmától, és talán a helyére kerül ez a típusú személyiség is végre!

Egyébként meg a boldogság szó már annyira felszínes, és homályos, nem tudjuk pontosn mit is jelent, hogy én annyit tennék hozzá, ha bízom magamban, szeretem a bennem lévő képességeket és megtanulok élni vele, akkor talán nagy baj nem lehet. Ha merek majd újra álmodozni, vágyakozni, és a félelmeimet magammal cipelve cselekedni, akkor mondhatom, hogy jó úton járok. De mindezt nem okoskodásként írom, csupán a saját magam elé kitűzött és itt rögzített célként.

És T-nek üzenem, nagy nyomot hagyott bennem a kérdésed, hogy mikor értékeltem magam igazán, amire én kis gondolkodás után azt válaszoltam, soha. Ez azt hiszem sok mindent elárul......  Igyekszem megtanulni ezt is. Értékelni olyan dolgokat is ami velem kapcsolatos. Nem könnyű feladat..