Csak peregnek a napok, továbbra is készülök a barátaim esküvőjére, megszámlálhatatlan üzletben megfordultam a héten, sok-sok ruhát magamra öltöttem, némileg előbbre jutottam, de még nincs vége a vásárlásőrületnek. Hihetetlen milyen nehéz egy egyszerű esküvői ruházatot összeállítani, kicsit parázok is, de mint ma este kiderült ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Az estét ugyanis a leendő ifjú párnál töltöttem, ahol 5-en próbáltuk elütni az órákat, közben egy új arc is felbukkant L-el. Természetesen megint én voltam az utolsó távozó, így volt idő kielemezni a másik két vendég minden szeretnivaló megnyilvánulását.

Az a helyzet, hogy az utóbbi időben csupa kedves, jófej, udvarias emberrel találkoztam, már szinte meglepő mennyire nem tapasztaltam negatív momentumokat az emberektől. Nem tudom pontosan ez miért van, de ez is csak azt erősíti bennem, hogy mennyire mélyen belém ágyzódott a negatív elvárások teljes listája, és mennyire nem bírok végre kibékülni saját magammal. Ennek következményeit a hozzám közel állók persze megtapasztalják, szembesítenek, vagy csak egyszerűen lehülyéznek. Ez utóbbi tényleg sokat segít...bár értem én hogy csak azt akarják közölni velem, meglátásaim szerintük nem reális.

Egy napba annyi tennivalót sűrítek, melyet máskor egy hét alatt intézek el, és megdöbbenek, hogy így is lehet. Közben otthonról aggasztó hírek érkeznek, de én csak teszek-veszek, közben lehalkítom kétségeimet és nem mutatom félelmeimet. Néha hangot adok egyszerű vágyaimnak, például átalakítttattam az esküvői ülésrendet, mely amúgy is csak az én ötletem miatt készült, gondoltam akkor hadd üljek azok közelében akiket igazán kedvelek. 

Továbbra is vágyakozok a Szigetre, még K-t is felhívtam, hogy menjünk ki holnap, de ő szombaton megy, amikor én a barátaimmal ünnepelek, bár tettem egy bizonytalan ígéretet, hogyha hamar szétoszlik a vendégsereg, hajnalban mégiscsak kimegyek. Gyanítom, hogy ez nem fog megvalósulni.

Vicces, hogy nemrég még szociófóbiámtól szenvedtem, most pedig társasági rendezvény közepébe csöppenek, és úgy érzem, mindezt a visszafogott, ámde kedves (bár nem tudom mostanság ez elmondható-e rólam) társasági arcommal fogom tudni végigcsinálni.

Mai levegőbe eresztett kérdésem: mi a kulcsa az önelfogadásnak? A helyesen válaszolók jutalma az a tapasztalat, mellyel rájöttek a megoldásra.