Már majdnem elfelejtettem, hogy ma lett egy éves a blogom. Tavaly augusztusban azért indítottam el a Vanitas, akkor még Kib(l)ogozó nevű oldalamat, hogy kiírjam magamból mindazokat a dolgokat melyek zavarnak magamban, amelyek visszafognak hogy úgy éljem életemet ahogy a szívem mélyén szeretném. Szerettem volna megérteni a lelkemben mélyen gyökerező folyamatokat, abban bízva, hogy sikerül változtatnom rajtuk. Ehhez olykor segítségül hívtam pszichológiai ismereteimet, olvasmányaimat.

Azt hiszem némi segítséget nyújtott ez az oldal, hogy tisztábban meglássam magamat, csupán azzal is, hogy visszaolvasva írásaimat megláttam mennyire negatívan nézem a világot, ami biztosan betudható érzékenységemnek is, de töretlen hittel igyekszem némileg pozitívabbra hangolni magam. Amit viszont még nem sikerült elérnem, hogy cselekvőbb emberré váljak, de remélem az elkövetkezendő egy évben ezen a téren is előrébb lépek, és nemcsak gondolataimról, hanem tetteimről is sikerül majd beszámolnom.

A végére hagytam ugyan, de nem kevésbé fontos, hogy megtapasztalhattam, a blogírás a naplóírással szemben nem teljesen magányos tevékenység. Örömmel gondolok mindazokra akik hozzászóltak írásaimhoz, köszönöm, hogy olvastatok!! Nagyon jó kis eszmecserék, mondhatom baráti beszélgetések zajlottak itt!! :-) Jó érzés megtapasztalni, hogy vannak hasonlóan gondolkodó, érző, és hasonló értékrenddel rendelkező emberek körülöttem! Egy magányos időszakban ez különösen sokat jelent. De nem szaporítom itt tovább a szót, zárásként csupán annyit, hogy egyenlőre blogom tovább íródik, mert van még min változtatnom, van még mit kiírnom magamból.

Ennyit mára az elérzékenyülésből. :-)