Elmélkedéseim

Ma azt olvastam valahol, hogy az érzelmek a változások hatására keletkeznek. Olyan igaznak tűnt ez a mondat, és rögtön elkezdtem agyalni, vajon igaz-e? Azt biztosra veszem, hogy a változások érzelmeket váltanak ki. De eszembe jutottak olyan esetek, amikor semmi nem változott az előző napokhoz, órákhoz képest, mégis megjelent bennem valamiféle érzelem. Átjárt valaminek az öröme, valaminek a csodálata, vagy csupán a szomorúság vagy az aggodalom telepedett rám. De mivel szeretek hinni ilyen rövid és jól hangzó mondásoknak, rögtön megmagyaráztam a jelenséget. A figyelmem változott. Bennem változot valami. Megláttam valami szépet a környezetemben, vagy csupán agyam áramköreiben következett be valami apró változás, és ezért jelent meg az aggodalom mindent megbénító érzése. Persze, hogy ezek mennyire voltak tartós érzsek, hosszú távon átszínezték-e hangulatomat vagy csupán néhány percre ráztak fel a szürkeségből, ez változó.

Azt hiszem, minden igaznak hangzó mondás csak bizonyos körülmények között, bizonyos időben és helyen állják meg a helyüket. Kevés olyan bölcsesség született mely általánosan kiterjeszthető. Az iwiwen van egy ismerősöm, aki előszeretettel használja az üzenőfalat személyes dolgok közlésére. Azt hiszem ilyen ismerőssel mindannyian rendelkezünk. Egyszer nagyon megérintett amit írt, és válaszként közöltem vele, hogy most nagy igazságra talált rá. Mire azt felelte, ő most így érez, és ha én igaznak vélem mondatait, csupán az az oka, hogy hasonló érzelmek vannak bennem is. No azt hiszem ebben lehetett valami.

Azt hiszem a relativitás törvénye nagy igazságokat rejt magában. Barátainknak adott jó tanácsok sokszor üresen csengő szavak csupán, mert azt hiszem minden megszülető okos mondás csak az élet bizonyos pillanataiban, az ember bizonyos lelki állapotában nyújtanak segítséget. Meg kell érnie hozzá  a pillanatnak, a helyzetnek, a léleknek, az érzelmeknek, és ha egy adott mondat, gesztus, bölcsesség, könyv, zene, tapasztalat, gondolat a megfelelő pillanatban ér el hozzánk, csak akkor képes megmozdítani bennünk valamit. Mert akkor nem csupán az eszünkhüz, hanem a szívünkhöz is elér. Minden sejtünket megmozgatja, és képes felrázni dermedt állapotunkból.

Napjaim

Kicsit kirámoltam a lakásomat, mert ma festetem a falaimat. Miközben pakolásztam, rácsodálkoztam milyen kevés holmim is van. Persze ennek egyrészt praktikus okai vannak, másrészt helyhiány, harmadrészt pedig az a hozzáállásom eredményezte ezt, hogy nem halmozok fel felesleges dolgokat. Ami nem kell, mars a szemétbe. Tényleg nem kell sok minden az élethez.. Hajnali hatkor kelek, ami számomra felér egy bűncselekménnyel magam ellen, de hátha más szemszögből látom a napomat ilyen korai fényviszonyok között.

Sokszor gondolok mostanság arra, hogy céltudatlanságom hova is vezethet. Néha pedig azt érzem, nem szabad erőltetni semmit, mert az erőltett dolgoknak úgyis rossz vége lesz. Megint máskor, valahonnan mélyről, megszületik az az érzés, hogy csupán azért vagyok irány nélkül, mert nem merem felvállalni a mélyen gyökerező és valóban belőlem fakadó vágyaimat. Félek, hogy csupán városi legenda, vagy filmmítosz az a szép gondolat, hogy a fő iránymutató a belső vágyaim legyenek, bármivel is jár ez. Nem ismerek senkit aki így élne. Talán találkoztam már olyanokkal, akik inkább önmaguk voltak mint a nagy többség, de ezek csupán futó ismeretségek voltak az életemben.. Közben tudom, hogy én is ezt a hozzáállást erősítem magamban, és a környezetemhez képest, bizony a saját utamat járom, még akkor is ha úgy tűnik egy helyben menetelek napról, napra. Igen, valami hiányzik még.

Érdekes

Az erőszakos szó megfordítva sok a szőre. :-))) (Ezt viszont nem én fedeztem fel.)