Alig négy óra múlva fel kellene ébrednem, persze ahhoz először el kellene aludnom, mert indul hajnali vonatom, mely visszavisz menekülő bázisomra, fővárosi lakásomba. Egy hét a családdal minden kétségemet eloszlatta afelől, miért is élek távol a gyökereimtől. Az ok, hogy továbblépjek, ez már nem kérdés. Kicsit sajnálom hogy évekig nem volt bennem annyi meggyőződés, önbizalom, hogy első vagy második felbukkanásra higgyek a saját gondolataimban és érzéseimben, mert így évekre volt szükség felbukkanó sejtéseim meggyőződéssé erősödéséhez.

Ma este már nem sok tennivalóm akadt, ezért könyvespolcaim egyikéről leemeltem egy-két régi-régi pszichológia könyvet, melyeknek tartalma már csak emlékfoszlányokként éltek bennem. Szerencsére ezeket a könyveket mindig is úgy olvastam, hogy kiemeltem a számomra jelentős gondolatokat, így rövidített újraolvasását jelentősen megkönnyítem magamnak. Kezembe került egy könyv a félénkségről, melyet még az Osiris adott ki, és megdöbbentem menyire élesen rávilágított mindennapi társas működésemre.

Minél több pszichológiát olvasok annál világosabban vázolom fel az előttem álló utat, és mindez reményt, felszabadulást ad. Küzdök. Egyedül, magamért és valamiféle megfoghatatan hittel.

Az új év közeledte pedig extra reménnyel tölt el, és nem, nem fogok erre semmiféle racionális magyarázatot adni, csak így van, és ez legyen elég. Nekem elég! :-)

Mentesíteni akarom magam. A szorongásoktól, melyek csupán visszafognak, dermesztenek. 

Belülről farigcsálom ki magam, formálom gondolataimat, értékeimet és hozzállásomat. Az érzések már keményebb dió. Mert ha csupán gondolatok forrásából táplálkoznának, nagy művész lehetnék, de mivel fordítva működik, az érzések olykor a gondolatok forrása, háttere, motiválója, göcsörtökbe ütközik vésőm, de kitartó maradok.

Néhány napja még erősebben hiszem, hogy nehézségeink leküzdése olykor több generáció által felhalmozott problémákat old meg. És azért ez nem kis dolog. :-)