Ma ez tetszett:

          " ...menj oda, ahova a kérdésed vezet!"

Talán ez az út. Megkeresni a választ a kérdésekre. De az eredeti szöveg nem az önmegismerésről szól, hanem a kíváncsiságról.

Az utóbbi néhány napban elmerengtem azon, hová tűnhetett régi tanulni vágyó, mindennek utánaolvasó énem? És ha mostanában tényleg csupán magamban és a lelki működésekben merültem el, miért is csodálkozom, hogy olykor úgy érzem a világ elszalad mellettem.

Még a természetes kíváncsiságomat is képes voltam elfojtani magamban. Talán fásultság volt ez, közöny. És  még valami. Az önbizalomhiány gyilkos, önkorlátozó hatása.

Persze kérdéseim mindig is voltak, csak az utóbbi években ezek elsősorban magamra irányultak. A világot már nem faggattam, hiszen mit tudhat az rólam...

Most újra  az élethez fordulok, kifelé. És ha az élet elfordul tőlem, nekem kell magamhoz csábítani.. Ennek pedig jelenleg egy módját látom, újra kíváncsivá válni rá. Kérdezni, kutatni, nézni, látni, megismerni. Egy kicsit teljesebben működni. És akkor végre azt érezhetem hogy nem én csábítgatom az életet, hanem Ő csábít el engem.. újra..