Ugyan hivatalosan egy már nem létező blogba írok most, de ez is csak azt mutatja, hogy az utóbbi időben nehezen tartottam magam terveimhez.

Nem igazán tudtam mit veszíthetek ha nem változtatok, ha nem veszem komolyan szükségleteimet, magamnak tett ígéreteimet. Az igazi változáshoz néha az kell hogy közelébe kerülj annak ami számodra érték, majd egyszerűen elveszítsd.. És ekkor rádöbbenek, hogy van mit veszítenem ha nem bújok ki csigaházamból és nem mutatom meg magamat másoknak és Önmagamnak!

Rádöbbenek miért kell végre félretennem védőburkomat, levetni álarcaimat, szembe menni félelmeimmel. Rádöbbenek, hogy van még valami ami fontos nekem, van még olyan amire szükségem van de nincs jelen az életemben és ez a ráeszmélés felhevíti harcikedvemet.

Mikor egy pillanatra megérinthetek valami igazán fontosat, mikor egy pillanatra megérinti a lelkem valami igazán szép és emberi, akkor látom mennyi álságos dologgal vettem körbe magam, melyekre soha nem volt szükségem, mára pedig elviselhetetlenné vált jelenlétük.

Mikor egy pillanatra egészen közel érzem magam egy álomhoz, akkor megértem, hogy létezik és remélem, hogy ez a pillanat a jövőben lehet igazabb, valódibb, az enyém...

Elveszítem fizikailag, de belül már a részemmé vált.. talán mindig is az volt.. mégis megváltoztatott, jobbá tett, fájdalmat okozott, de éppen ez értette meg velem, hogy van mit veszítenem.

Így komolyodik meg az ember.

Jó éjt vagy jó munkát! :)