T mint tanulság. Hogy ezt levonhassam először is hajlandónak kell mutatkoznom szembenézni a valósággal. Kőkeményen. NNa ettől néha igazán ki lehet borulni, mert ez az úgynevezett valóság lehet lelombozó, szomorú, dűhítő, ilyesmi. Első lépésként kiborulok. Sírok, telefon után kapkodok, elkeseredek, panaszkodok, dühöngök. Úgy tűnik feladom. De mégsem, mert tudom nem tehetem meg. Megoldást kell keresni. Megoldást mely lehet kielégítő, elfogadható, megkönnyebbülést hozó, de tökéletes nem feltétlenül. Mert nem létezik tökéletesség. Nincs olyan! Következő lépésként ezt kell elfogadni. Ez megint kiborító, dühítő, elkeserítő, elkedvetlenítő. Aztán helyre rakom magamban ezt is. Micsoda botorság. Tökéletesség. Lehet tökéletes egy pillanat. Bennem. Mikor nem az elképzelt tökéletesség valósul meg, hanem az átélt pillanat kelti a teljesség érzését..

T mint tanulság. Mostanság egy dolgot tudok tanulságként megfogalmazni: elsősorban magamra számíthatok, másodsorban is, harmadsorban szintén és ha utamba kerül valaki aki keresztezi életemet és rövid időre megkönnyíti azt, hálás lehetek, örülhetek neki, de akkor sem felejthetem, hogy magamra hallgassak, mert a fontos dolgokban úgyis egyedül vagyok, bárki is szegődik mellém az úton, küzdeni nekem kell..magamért.. ezt nem felejthetem.