Ez a nő én vagyok.

Időnként, nem túl gyakran, meglátogatom kedvenc kilencedik kerületi törzshelyemet, iszok néhány bort és baileys-t, majd megállapítom, hogy nem bírom az alkoholt.

Akkor miért iszol?- tehetnéd fel a jogos kérdést, amire nem tudok egyértelmű választ adni, talán keresek egy lelkiállapotot, egy érzést, de ott van a hiány, az Ő hiánya, ami lehet már csak egyszerű nyavalygás, önnsajnálat, vagy a felelősség fel nem válllalása, vagy egyszerűen csak senki sem mutatta meg nekem hogyan is kell igazán élni.

Azt sem tudom milyen összefüggés van az alkohol és az írás között, persze az a szerencse hogy csak a blogomba írok becsicccsentett állapotban, más oldalakra józanul vetem oda soraimat.

Gyomorideggel megyek már a kilenc kerbe, nem érzelmek nélkül és hallgatom mit beszélnek az ilyen-olyan emberek. Vegyes benyomásaim vannak, már azt sem tudom kinek a véleménye számít igazán, de a kerület és az ott lakók, valamiért még mindig nagy hatással vannak rám. Más ez mint Óbuda, van benne valami vidéki összetartás.

Megtanultam kinek mit kell mondani  a jó benyomás érdekében, de kevés emberre akarok jó benyomást tenni. Sokan nem érdekelnek, erőltetett jópofaságuk és jókedvük untat és olyan érdektelen ez az egész. Kevés ember van aki igazán mély benyomást tud rám tenni és még kevesebb akire én tudok valamilyen benyomást tenni, ha van még egyáltalán.

Szeretetéhség dúl bennem, miközben szigorúan azt gondolom, azt bizony ki kell érdemelni, és ezt komolyan gondolom, de valahogy ez olyan érzéketlennek, számítónak és embertelennek hangzik.

Nem kaphatod meg senkitől amit gyerekként kellett volna megkapnod - erre gondolok néha, és arra hogy felnőttként kell viselkednem de erttől olyan komolykodó leszek.

Túl komoly vagy - te olyan komolytalan vagy! Okos vagy -  nem az eszed a vonzerőd! Ellentétes véleményeket kapok másoktól, mert véleményük az van. Én már csak úgy vagyok, nem akarok hatni, benyomást tenni, csábítani és megszeretttetni magam, csak figyelek. De ez sem jó! Ha kezdeményezek azt nem szeretik, ha nem, azt mégúgy sem.

Persze tudom nem kellene mások véleményével foglalkoznom, hanem azzal mit is akarok én. De ha ez az akarat kapcsolatos más emberekkel, akkor nehéz megtalálni a megoldást.

A. azt mondja Ő már majdnem megszeretett engem. Te jó isten! Mi az hogy majdnem? Ha szeretek valakit az elég egyértelmű, mi az hogy majdnem? A. azt mondja jó újságíró vagyok. Mire fel mondja, mikor csak néhány firkálmányomat ismeri? Mindenki véleményt mond, de közben be kell látnom a vélemények többet elárulnak a véleményalkotóról, mint arról akiről szólnak.

Ezért nem félek másokról írni, mert ezek nem A-ról, vagy T. I.-ről vagy bárki másról szólnak, hanem rólam.

És ezért kellene elgondolkodni nagyon mélyen így július elsején a médiatörvényről, hogy mire fel korlátozzák a véleményszabadságot, miért félünk a véleményektől, miért nem írhatom le mit gondolok  mondjuk O.V.-ről, mikor lehet hogy ez többet elárul rólam, mint róla.

Szóval? Mitől félünk?