Idevetek pár sort, csak úgy spontán, mert ha megmozdul bennem valami jó, akkor azt is illene iderögzíteni.

Szóval lehet még szép és jó, csak egyszerűen újra fel kell fedezni, előhozni a bennem szunnyadó érzelmeket, mert van ott bizony pozitív is. Mint ahogy Carl Rogers vagy Kirkegaard is mondaná ha ma élnének, de mondták ők bizony akkoriban, régen is: vissza önmagunkhoz, vagyis ledobni az álarcokat, eldobni mindent ami abban korlátoz, hogy megéljem azt, ami ott belül van. Mert csak így lehet hiteles egy élet és csak így lehet valamiféle értelme is. Mert hiába keresgélek én mindenfelé, a célom úgyis bennem születik meg, ott van az már valahol belül, csak meg kell hallanom.

Nem ragaszkodni dolgokhoz, nem gyártani elméleteket, melyek csak korlátokká válnak, csupán önmagamat és a valóságot megtapasztalni.

Persze emberekhez nem ragaszkodni már nehezebb, vagy inkább kiválasztani, hogy kihez ne.. Nehéz, mert az ember bizony lehet manipulatív is, és észre sem veszem máris a csapdájában vergődök. Na ilyenkor nehéz visszatalálni magamhoz, elhinni, hogy a kedves gesztusok nem igaziak, bármennyire is annak látszanak. Valahol azt olvastam. hogy ne ahhoz az emberhez ragaszkodj aki hatást gyakorol rád, hanem aki megadja amire szükséged van. Azt hiszem ez a gondolat Elenaor Roosvelttől származik.  húú.. ezt képtelen vagyok beleverni a fejembe, pedig van benne valami.

Szóval sokszor nem a szememnek kell hinni, hanem ott belül a belső hangnak. Sőt! Mindig!! Mert az elénk táruló látvány, legyen bár mégoly csábító, elképesztő, vonzó és magával ragadó, lehet hogy csupán a lelked elrablója ő.

Tehát a lényeg Én vagyok, és ha ezt megértem, és lassan megszületik, előbújik valódi énem, akkor már nem csupán én leszek fontos, hanem Te is.