Még harminc sem voltam, amikor azt mondta az egyik főnököm, olyan vagyok, mint egy kamasz. Én is érzékeltem ezt és felettébb zavart a dolog. De nem tudtam, miért van ez így. Lázadtam sok minden ellen.

Ma érdekes felfedezést tettem. Az utóbbi hetekben elsősorban magamra figyelek, a bennem megszülető impulzusokat igyekszem tudatosítani, megélni, leplezetlenül meghallani a belül megszülető hangot: az érzéseimet.

A szabadságomat akarom visszakapni, és ehhez erre van szükségem. Megtalálni az énemet, önmagamat.

Mindez azzal jár, hogy nehezen viselem a legkisebb elvárásokat, nyomásokat, felszínes általánosító véleményeket. Mindent belülről motiváltan akarok tenni. A szabadságom visszanyerése során, nem bírom a kötöttségeket. A legkisebbet is nehezen.

Először ettől megijedtem, de felismertem hogy ez a folyamat része. Először visszakapni önmagamat, a saját választásaimat, döntéseimet, és ha ezekkel már úgy ahogy boldogulok, kialakítom az új értékrendszerem, és képes leszek megválasztani mihez is akarok, vagyok hajlandó alkalmazkodni. Így megy ez. Így lettem megint kamasz. Önmagát kereső, a régit megkérdőjelező, leromboló és újat építő ember. Tetszik a dolog! :)