Körülbelül egy hónapja történt. Azt hiszem már olyan sok negatív érzés volt bennem, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. És úgy egyébként semmivel. Se magammal, se a környezetemmel, se az életemmel. Azon a napon széttártam a karomat és azt mondtam: nem tudom. Innentől már nem tudtam mit tehetnék, kezelhetetlenné vált minden. Már az sem segített ha kibeszéltem magamból a dolgokat, mert a sok jótanács közül egyik sem tűnt működőképesnek. Elárasztott minden és én nem tudtam mit tenni. Megadtam magam. A mai napig is azt gondolom jól tettem!

Aznap este mikor lefeküdem az ágyamba, éreztem hogy elszáll belőlem minden akarás, görcsölés, nem tudtam mi lesz. És amikor nem tudod merre és hogyan tovább akkor kezdődik az életed. Nem tudom ki mondta/írta ezt, de igaza volt. Elkezdődött. De bizony nem egy fáklyás menet. Hiszen attól a naptól végre elhatároztam, hogy én bizony önmagam irányította ember leszek. Önmagammá válok. Jaj, ez olyan elcsépelten hangzik, de akkor is így van.

Nem lehet tudni ez az út hova vezet, de ez így van jól. És azt sem tudhatom mi minden fog bennem még feljönni, mit fedezek fel magamban és hányszor fogok még megtorpanni.

Ma újra emlékeztetnem kellett magamat erre a napra. Arra az érzésre. Újra meg kell adnom magam, mert már megint másba kapaszkodnék, mások életenergiájából táplálkoznék. Mindez miért? Mert hosszú még az út amíg megerősödök, és tényleg azt teszem amit belülről tudom hogy tennem kell. Még mindig elfognak a kényszerek, a rossz szokások, még mindig elpazarolom az időmet és arra figyelek amihez igazából semmi közöm. Illetve van, érzelmileg, de nem azok az érzelmek kötnek oda, melyek előrevisznek, hanem melyek visszavezetnek a függőséghez, önfeladáshoz. Bizony még erősen működnek, sőt, ők az erősebbek. Több jó érzésre van szükségem ahhoz, hogy elhalványuljanak bennem ezek a károsító beidegződések.

Amikor végre félretettem a sok önámítást, és eldöntöttem szembe nézek legbelsőbb önmagammal, először a félelmek és a vágyak jöttek elő. Ezzel már lehet mit kezdeni. Megtanultam Maslow-tól, hogy nem mindegy, hogy a hiányérzeteim vagy az előrevivő fejlődési motivációim vezetnek. Ez teljesen feldobott, kitisztult sok minden bennem. De a sors nem adja könnyen magát. Mikor újra felbukkannak azok az emberek, helyzetek melyek korábban kezelhetetlenek voltak számomra akkor derül ki mit is ér a tudásom. Mert máshogy nem tudok reagálni egyből mint eddig, de hogy hogyan érzek a régi dolgokkal szemben az bizony megváltozott. Ez jó bizony, de amikor feltűnik az életemben az az ember aki manipulálva akar hatni rám, azzal még mindig nem tudok mit kezdeni. és megőrjít. Előjön bennem a harag, a tehetetlenség, az öngyűlölet, és hiába kérdezek tőle bármit, nem válaszol. Mert magát nem adja ki, nem mutatja meg, hiszen ő nem akar sebezhetővé válni. Nyilván már eléggé megsebzett így is. Én pedig még így sem tudok elszakadni tőle, visszarángat régi állapotomba, és újra kell járni utamat. De remélem, ez egyre könnyebb lesz. Mert nem adom fel.