Többé nem kívánom a betegesen nárcisztikus emberek torzult és környezetkárosító igényeit kielégíteni. Arra szocializálódtam, hogy az ő kedvüket keressem és mondjak le saját egészséges nárcizmusomról. Eleget tettem környezetem kívánalmainak. Eddig.

Nem kívánom én foltozgatni hiányzó önbizalmukat, nem kívámom tovább táplálni öncsodálatukat, nem kívánom tovább manipulatív technikájukat megfejtegetni.

Nem akarom már másban keresni hiányzó részemet. Inkább felépítem magamban.

Nem kívánok már más eszköze lenni, szeretetlen kapcsolatokban, barátságokban tengődni. Nem kívánok olyan emberekkel szoros kapcsolatban lenni, akikkel ugyanazt az embert kedveljük nagyon: Őt.

Nem kívánom többé elnyomni negatív hangomat, csupán hogy a másiknak kényelmes legyen és ne kelljen szembenézni más embereket károsító tetteikkel.

Nem akarok már olyan embereket a közelemben, akiknek fáj, ha nekem jó. Akik sajnálják tőlem a jó érzéseket. 

Meg kell tanulnom szeretni. Nem csodálni, követni, tapadni, hanem szeretni. Kellő távolságból és mégis elég közel. Meg kell tanulnom egészségesebben kötődni. Nem függővé válni, hanem kölcsönös szabadságban kitartani és kötődni. Egy másik szintre helyezni emberi kapcsolataimat, magamat, érzéseimet. MIndez egy sokkal szabadabb, és jobb működési mód, mint ahogy eddig léteztem.

A jövőben igenis befogadom a jó dolgokat. Azon leszek. És nem csupán befogadom, meg is tartom magamban. Táplálom őket és táplálkozom belőlük.

Igyekszem a manipulatív emberek szavai mögé látni, naivitásomat feladva, de bízni tudó embernek maradva.

Nem akarok tovább én lenni a mindig kedves, megértő. Velem is legyenek kedvesek és főleg megértők. Ha úgy érzik.

Nem kívánok mindig én lenni, aki elismerést ad, míg én csak a kritikát és korlátozást kapom, azoktól is akik állítólag a barátaim voltak. És akkor a családomról nem is szólva. Nem kérek többet az érdekkedvességből és kéretlen tanácsokból.

Elvárták, hogy viseljem higgadtan a kritikát míg én csak dícsérhetek, hangot nem adhatok igényeimnek, fel nem szólalhatok az engem bántó megnyilvánulások ellen. Mert abből sértődés lesz, de ha én sérülök, akkor bennem van a hiba. Hjaj, mennyi önző embert gyűjtögettem magam köré.

Hogy én mekkora barom voltam! És vak. És önbizalomhiányos. És magam egy nagy részét elnyomó. Vége!

Új élményekkel gazdagodom. A határaim meghúzásával. Az önfeledt nevetéssel. A korlátozás nélküli önmagam adásával. A szégyen nélküli önmagam felvállalásával. Megismertem annak fontosságát, hogy ne merüljek bele a negatív érzésekbe, de ne is nyomjam el őket. Kezelni tanulom. Régi minták, életem örök mintái íródnak át, módosulnak.

Nagy krízis kellett mindennek a felismeréséhez. Elvesztettem a barátaimat. Ez is a tanulás, formálódás része volt. Azt hittem itt  a vége mindennek. De nem. Élvezem, hogy meg tudom védeni magamat. Élvezem, hogy azonosulok az érdekeimmel, a szükségleteimmel. Élvezem, hogy nem kell egyfolytában magyarázni magamat.

Keresem a közös hullámhosszt és már nem a mindenáron való alkalmazkodás vezet.

Már nem akarom folyton megnyerni az embereket. VANITAS Inkább igyekszem megismerni magam és önmagamat adni.

Máshogy látom a környezetemet és az embereket is. Szilárdabb lett a világnézetem és az értékrendszerem.

Krízis utáni felépülés álapotában vagyok.

Megváltozott bennem valami. Fontos lettem magamnak. KOmolyan veszem az érzéseimet. És tanulok távolságot is tartani tőlük, ha szükséges.

Nem leszek többé nárcisztikusok eszköze, kezeljék maguk problémáikat. Ha nem tudnak szeretni, mit is adhatnék nekik...a lelkem nem eladó.

Ezt kívánta a pillanat.