Hát persze hogy nem látom, hiszen délután kelek, hajnalban alszom el. Csak a sötétséget látom, abban élek. Konkrétan és kicsit átvitt értelemben is. Lehet hogy ettől lett téli depresszióm? Vagy csak ráfogom erre az egészre?

Szörnyű rémálmom volt éjszaka, le se írom, mert remélem mihamarabb elfelejtem, nem akarom hogy megörökítsem bármilyen formában. Iszonyatos bűntudatom volt álmomban, mikor felébredtem szintén szörnyen éreztem magam. Már ébren kerestem az érzés okát, vajon kivel szemben van bűntudatom, magammal vagy másokkal, de az is lehet hogy mindkettő igaz. Eltolom magamtól az embereket, azután elég rosszul érzem magam, de ismerem már magam annyira, hogy ilyenkor már az sem segít ha visszacsinálom a dolgokat, ha bocsántot kérek hidegségemért, érzékenységemért és sértődötségemért. Mert a végén ugyanoda lyukadok ki, ilyenkor már csak valami befelé tekintgetés, vizsgálódás segít, de most azzal sem érek el semmit. Bocsánatot kérhetnék már lassan mindenkitől, de akkor már magamat tagadnám meg.

A napok lassan hosszabbodnak, egyszer eljön a tavasz is, megláthatom a napot, de szeritem azért mégsem kell olyan sokat várnom. Jövő héttől megyek vissza vezetni és muszáj lesz nappal felkelnem.