Hoztam a formámat. Másfél óra alvás, vezetés. Igazából nem gond, most már határozottan látom, hogy tényleg jobban vezetek kialvatlanul. Holnap vizsga, lehet nem is kellene aludnom. :-))

A hétvégém egy merő rémálom volt, olyannyira rám telepedett a magány, hogy bármilyen apró gesztus is életmentőnek számított volna, na de ilyenkor nem lehet senkit elérni. Murphy..

De ez nem egyszerű magány volt, valami fizikai szükséglet egy ölelésre, egy jó szóra, valami emberi reakcióra. Már az is boldoggá tett volna ha rámosolyoghatok valakire, akinek ez örömet okoz. A gondolataimba tolult az utolsó.. hmm.. minek is nevezzem.. viszonyom.. kapcsolatom.. kalandom.. csúnya véget ért. Elküldtem, de nem ment. Hisztiztem, de ő tűrte. Tovább hisztiztem, mire átölelt. De csak azután hogy megkérdezte: ha meghalnék, ráhagynám-e a lakásomat. Ekkor hal meg a lélek. Vagy csak letörik belőle egy darab, melyet nem tudom meg lehet-e ragasztani. Először csak fáj, nagyon fáj, majd fájdalmam tárgya már nem én vagyok, hanem ő.. miért mond ilyet.. miért nem érzi, hogy mit tett..miért lett ilyen..

Mégis eszembe jutott, a hozzábújások, amit csak vele lehetett úgy.. mert igényelte a szeretetet.. mint én... de ő bárkitől..

Magam mellé varázsoltam volna ha lehet, bármilyen árat megfizettem volna, csak egy pillanatért..enyhítse a fájdalmam, mert nekem valahogy nem sikerült..

És olyat tettem, ami ellentmond elveimnek, józan észnek, érzéseimnek. Felhívtam az exet, de nem akihez olyan jó volt hozzábújni, hanem G-t, akivel csak nyúzzuk egymást, és valahogy mindig hagyunk egy kiskaput a másiknak. Nincs valami jó formában, panaszkodott, de azt mondta szerdán ő is jön velem a betervezett ivászatomra, melyet most már muszáj megejtenem, mielőtt szétrobbanok semmilyen életemtől. Velem akar lerészegedni, pedig ő nem ihat, hiszen így is félholt már, tönkretette magát, ide vezethet a mértéktelen ivászat. Én ugyan nem vállalhatok érte felelősséget, de nem is nagyon szeretnék aszisztálni lassú öngyilkosságához.

Az elmúlt éjjel egy percet sem aludtam, csak reggel sikerült valamicskét, ilyenkor elcsodálkozom milyen rövid is tud lenni az éjszaka. Az oktatóm sem volt valami jó formában, hagyott ugyan szó nélkül vezetni, én nem szórakoztattam, de ma ő is nagyon csendes volt. Még az is megfordult a fejemben, hogy lehet némi szomorúságot érez amiatt, hogy talán az utolsó órán vezet velem a jogosítványomért. De valószínűbb, hogy csak rossz napja volt.

Vezetés után a buszon egy pasas kiabált, ha edzésben lenne (vagy valami ilyesmit mondott) akkor most szétverne mindenkit a buszon. Néhány ember intenzívebben meredt a másik irányba, mire én ránéztem a pasasra egy pillanatra, az 'olyan elegem van ebből a városból' nézésemmel. Nyilván neki sem volt a legjobb napja a mai...

Vezetés után koffeinre vágytam, letelepedtem egy kávézóban, ez amolyan törzskávézóhely, nem kell rendelnem, hozzák is a feketét. Monoton, amolyan elszállt zene szólt a háttérben, és hirtelen úgy éreztem magam, mintha a Kontroll című filmben lennék. Igazából már egy ideje úgy érzem. A sötétben bolyongok, keresem a feljáratot, kijáratot, időnként ott vagyok a közelében, kinézek a fényre, majd bolyongok tovább az alagútban..