Visszatértem a nappali életmódra. Hogy jobb-e? Más. Nagyon más. Kevesebb a menekülési lehetőség. Arcul csapnak a problémák, a döntéseim és az életem.

Ma azért bemenekültem egy moziba, megnéztem a Gettó milliomost, hatás kipipálva. Nagyon szép film. Barátnőm szerint megrázó, én viszont szépnek találtam. Némileg rontott az élményen a mellettem ülők folytonos beszéde és csörgése, mégsem vettem rá magam, hogy szóljak nekik, ne beszélgessék már végig a filmet. Kezdtem ideges lenni, némileg dühös, de rájöttem dühöngés helyett szólnom kellene, ha nem teszem meg, akkor magamra haragudhatok csupán. Nem várhatom el, bármennyire is szeretném, hogy ők is érezzék amit én, vagyis ha élvezni akarják a filmet, akkor nézzék is, és ne csak felszínesen szórakozzanak rajta. Na mindegy, így jártam.

És ha már olyan messze elmentem a moziért, nem hagyhattam ki, hogy átruccanjak a kilenc kerületbe, a héten másodszor, úgy tűnik visszatérő helyszíne az életemnek. Ebéd a Ráday utcában, szörnyű volt, majd kávé és beszélgetés a törzshelyen. Itt tényleg az a jó és szeretnivaló, hogy mindig találkozok ismerősökkel. Ezen a helyen kicsit megmelegszik a szívem. És valljuk be, olyan jó tartozni valahova..

Szóval a mai nap a totális kikapcsolódás napja volt. De ez kellett is.

Kedden hajszál híján, de megbuktam a második forgalmi vizsgámon. Persze előre közölte az oktatóm, hogy a vizsgabiztosom egy vadállat és mániája a parkolás. Minden rendben ment, de annyira rágörcsöltem a parkolásra, hogy amikor szépen beálltam, bevillant a plusz információ, gondoltam akkor ezt tökéletesen kell megcsinálni. Igazítottam egy utolsót az autón, elrontva ezzel az egészet. Mondta is  a vizsgabiztos, hogyha ez az utolsó igazítás kimaradt volna, akkor semmi problémát nem talált volna benne. Megdicsért amiért szabályosan vezetek, de nem tetszett neki, hogy akkor is lassítok a jobbkezes utcáknál, ha messziről látható, hogy egy darab autó sincs a közelben. Hmm.. nekem úgy tanították, hogy vizsgán ezt kell tenni. Oktatóm ki is mentette magát, azt mondta minden vizsgáztatónak megfelelt volna, de kifogtam azt az egyet, aki imád száguldozni. Hetedikén újból belevágok. Ennél szabályosabban már tényleg nem tudok közlekedni. Maximum gyorsabban. :-)  

A hetem igazi tragédiája azonban egy találkozás volt az exszel. Döbbenetesen leromlott állapotban volt, amit még tetézett, hogy két napja nem aludt. Hat sört legurított, majd jöttek a sajnálkozások, sajnálta a múltat, sajnálta amit elveszített velem, és sajnálta önmagát. Annyira részeg lett, hogy én akartam az asztal alá esni szégyenemben és bánatomban. Én is sajnáltam valamit, de nem a megromlott kapcsolatunkat, hanem őt. Lepergett előttem, hogyha így folytatja, nem sok jó vár rá, és ettől igazán ramatyul éreztem magam. MIndent vissza akart csinálni, ami már olyan abszurdnak tűnt számomra, hogy komolyan elgondolkodtam azon, miért találkoztam én most vele, miért vagyok éppen ott és az egész olyan volt, mint egy üzenet, ami arról szól, hogy most jól az agyamba kell vésnem, hogy döntéseink, felelőtlenségünk hova is vezethet. És igenis fontos, hogy erőfeszítéseket tegyünk magunkért. Erre csak rárímelt számomra a mai mozi.

Így csordogálnak most napjaim, mindenféle gyakorlatias és belső megoldanivalóval.