A vidéki életnek tagadhatatlanul megvan a bája. Az én szabolcsi kisvárosomban ezt mindig megtapasztalom amikor hazautazok, és nagyon élvezem.

Valahogy mindenhol van egy ismerős, minden közel van, persze semmit nem lehet kapni. Viszont hihetetlenül olcsó, már amit meg lehet vásárolni. Igen, igen 2009-ben járunk. A hírek szájhagyomány útján gyorsan terjednek, és valahogy emberibb ez az egész mint a fővárosban. No és fáról ehetem a cseresznyét!! :-)

Kisváros ide vagy oda, azért van egy saját rádióadónk. És kifejezetten jó! Messze lepipálja bármelyik országos kereskedelmi adót, eltekintve azoktól az idegesítő társ-, szerető-, kapcsolat kereső hirdetésektől, melyeknek én tényleg nem látom az értelmét. De ezt leszámítva a zenei kínálattól kezdve, az egész napot átívelő érdekes rövid hírek, interjúk és miegymás igazán színessé teszik az adást. Szóval nincs miért szégyenkeznünk.

Tegnap többször is bemondták, hogy vihar közeleg, az elmúlt napok viharkárai miatt felszólították a lakosokat, hogy tegyenek meg mindent, védekezzenek ahogy tudnak. Egész nap várta  a város az esti jégesőt, mi is számításba vettük mit mehet tönkre, ha itt is tojásnagyságú jég fog esni. Hiszen csak pár kilométerre vagyunk a néhány napja nagy károkat szenvedett helységektől. Nyírbogdányban még házak ablakait is betörte a jég.

Viszont a tegnapi vihar elmaradt. A kedélyek lenyugodtak, de csak ma estig. Egy napos késéssel , de megérkezett hozzánk is a jégeső, csúnya volt, erős volt, néztem ahogy a garázstetőről visszapattannak a jégdarabok. Néhány percig nem is jégeső, hanem esős jég hullott ránk. Persze nem jött váratlanul, a gyülekező felhők már jelezték hogy valami készülődik. Nyilván rádiónk szerkesztősége is készülhetett a viharra, mert ahogy az eső eleredt, rögtön megszólalt a helyi rádióból az 'It's rainy day'. Kint ömlött az eső, bent üvöltött a zene, igazán filmbe illő jelenet volt. És még mondja valaki, hogy depressziós nemzet vagyunk. :-)