Odaadnám magamat, ha tudnám

Megmutatnám életem, ha lenne

Álarcom olcsó, és nem is túl érdekes

Szólnék hozzád, de csak a csend van most jelen

Ma igazán jó híreket kaptam. Régi barátaim összeházasodnak, a hír teljesen váratlanul ért. Nagyon örültem hogy összekötik hivatalosan is az életüket, mert azt gondolom a döntésük valóban őszinte, és nem holmi álomképet dédelgetnek a jó házasságról. Valahogy azt érzem,  ők nemigen fognak soha elválni. Persze ezt senki nem tudhatja, de én azt hiszem ők ezt a döntést átrágták, átgondolták és pontosan tudják, hogy mit akarnak ez életüktől.

Meghatódtam a jó hírtől, és nagyon-nagyon jól esett, hogy a kis számű vendégek listájára engem is felvettek. És örülök, hogy részt vehetek életük nagy napján, részese lehetek és velük ünnepelhetek!

Kicsit elgondolkodtam magamon is. (Persze megígértem, hogy hanyagolom az önelemzést, de azért nem tagadhatom meg a szembenézést magammal.) Elgondlkodtam a volt kapcsolataimon, kalandjaimon, és ahogy leltárba vettem életem szereplőit, be kellett látnom, hogy sohasem sikerült olyan mélyen együtt lennem bárkivel is, mint ahogy mindig is szerettem volna. Soha nem mertem megmutatni úgy igazán önmagamat, és soha nem engedtem be senkit igazán az életembe. Tavaly meg is fogalmaztam, hogy addig úgysem tudok valódi kapcsolatban élni, amíg nem jövök tisztába magammal. És ezt most is így gondolom.

Ósiási félelem volt bennem mindig is, hogy teljes mértékben elengedjem magamat, odaadjam érzéseimet, gondolataimat, és mindent ami én vagyok. Tudtam, hogy üres életem nem jelenthet alapot egy kapcsolathoz. Őszinte vágyaimat sokszor még talán magamnak sem vallom be, arról nem is beszélve, hogy napjaim, és a bennem élő vágyak köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ha a magam szemében sem vagyok HITELES, akkor hogy lehetnék egy olyan ember szemében, aki fontos nekem? Sehogy!

Mit értek hitelesség alatt? Azt amikor az életem pontosan azt tükrözi, ami én vagyok. Nem álarc, nem státusz, nem pénz, nem barátok, hanem a vágyaim és ELKÖTELEZŐDÉSEIM lenyomata. Amikor szívből felvállalom választásaimat, amikor a saját utamat járom, amikor pontosan azt teszem, amit valóban tenni akarok. Amikor kiélem a hobbijaimat, őszintén vállalom minden gondolatomat és érzésemet.

Nem azt akarom mondani hogy színjátékot játszanék, azt nem. Hiszen éppen ennek az elkerülése miatt tocsogok a semmiben. Mert inkább ez, minthogy eljátszak egy nem valódi életet. Hamis döntésekkel, külvilág felé mutatott imázzsal. De mégsem vagyok teljesen őszinte, hiszen ha az lennék, akkor felvállalnám a vágyaimat. Félelem nélkül.

Az ürességet nekem kell megszüntetnem, mástól nem várhatom. Ez a harc az enyém. De remélem nem a végső. :-)

Ha adni akarok valamit magamból, akkor valakivé kell válnom! Önmagammá kell válnom!