Nem akarok ezoteriával foglalkozni, túl sok marhaság kering már így is légkörünkben, amely próbálja megnyerni magának az elveszett lelkeket. De azért valami mégis szöget ütött a fejemben, ez pedig a tegnapi telihold. Lehet csupán véletlen, vagy csak túl sok embertől hallottam mostanság a telihold hatásáról, de az a helyzet hogy én vagy túlzottan feldobott vagyok teliholdkor, vagy olyan dolgokat csinálok ami nagyon nem jellemző rám, vagy egyszerűen csak túl sok Rejtélyek kalandorait nézek, és nem létező összefüggéseket látok, miközben csak magamat veszítttem el valahol.

Tegnap telihold volt. Este éreztem, hogy nem tudok aludni, ami mondjuk nálam nem nagy újdonság, de ami furcsa volt, hogy több évtizedes tévére alszok el szokásomat félredobva, kikapcsoltam a dobozt, és teljes sötétségben próbáltam pihenni. Ilyet nem tettem már vagy húsz éve. Vagy sohasem. Ma pedig vezetés közben egyszerűen furcsán éreztem magam, nem tudtam az ülést kényelmesen beállítani, sehogy sem volt jó, és vezetés közben is olyan megmagyarázhatatlanul szétszórt voltam. És hónapok óta a női testi dolgaim is a holdhoz igazodnak. Ilyet korábban nem tapasztaltam. Sohasem hittem a Hold emberre gyakorolt hatásában, most sem vagyok igazán meggyőzve, de már nem tudom biztosan hogy mit gondoljak erről az egészről.

De nem csak a Hold, az emberek is olykor meglepő dolgokat tesznek. (Vagy csak az udvariasság lett mára meglepő?) Ma egész nap zuhogott az eső, de mire végeztem a vezetéssel egy időre elcsendesedett, így nem nyitottam ki az esernyőmet amikor óra után vásárolni indultam. Szitáló esőben sétálgattam, és a zebrához érve, egy úr felajánlotta az esernyőjét, mondván ne ázzak el. Kellően meglepődtem. Mentünk együtt pár métert, váltottunk néhány mondatot, majd mikor elváltak útjaink, csak annyit mondott: "egy mosollyal mindig könnyebb". Utánanéztem, hogy jobban megfigyelhessem ki ez az ember, mire ő is hátrafordult. Egy kifejezetten jól öltözött, ízlésesen összeválogatott ruházatban és fényképezőgéppel flangáló úriember volt, akinek értem a jó szándékát, de morcos arcom csak rémületemet tükrözi, ezért tanácsa csak részben ért célba nálam. Igaza van ugyan, egy mosollyal mindig könnyebb, de én még hozzátenném, hogy ez a mosoly mindig legyen őszinte. És innen üzenem az ismeretlen úrnak, kedvességét megköszönöm, viszont soha nem tudhatjuk a másik miért nem mosolyog, jöhettem volna akár a fogorvostól is. :-) Persze azt elismerem, hogy mostanában tényleg gyakran járkálok morcos arckifejezéssel Budapest utcáin. Hát, így rontom én a nép közhangulatát...