Mostanában el-elkap a fáradtság, az éjszakázások, a fáradthatatlan családi csetepaték tudomásulvétele, a hozzám közelállók önsorsrontásásnak figyelése, a magam kis csatái,  a nővérem piszkos ügyei, mind mind energiát igényelnek tőlem és csupán kis dolgok vannak, melyekből töltődni próbálok, úgy tűnik egy nagyobb lépés megtétele még várat magára...

Olykor eljátszom a gondolattal hogyan is kellene kizökkenteni életem folyását, talán elmenni a nagyvilágba, belevetni magam az ismeretlenbe, de mindig oda lyukadok ki, hogy nem nagyon fülik a fogam az egyedül ugráshoz. Pedig az lenne a valami, az lenne a nagy lépés, újra és újra mondogatom magamnak. Mert néha én is megtapasztalom, hogy csak az első kilométereket kell egyedül megtenni, majd előbb-utóbb valaki csatlakozik hozzám.

Egy hét múlva ilyenkor már egy esküvőn leszek, ez most el is foglalja gondolataim egy részét, nagy városjárásba kezdtem, nászajándék után kutakodtam, de azt még mindig nem tudom mit is kellene felvenni a nagy napra. Úgyhogy jövő héten nagy ruhavásárlási körútjaim lesznek, csupán reménykedem, hogy nem kell a fél várost bejárnom valami elegáns, de mégis könnyed és picit vagányabb holmiért. Szerdán a menyasszonynak segítek fogadósütiket diszíteni, ami kedves dolog, leszámtva hogy nem vagyok egy gyakorló háziasszony, de most valahogy igazán kedvet érzek valami efféle elfoglaltsághoz. Mindig izgi résztvenni az előkészületekben, mindig is szerettem a kulisszák mögött mászkálni.....

Persze egy unalmas fodrászlátogatást is beiktatok, egy szokásos nem tudom mit kezdjek a hajammal hozzáállással, majd kikapcsolódásként elmegyek vezetni. Szóval én már a jövő heten agyalgatok, csupán azért hogy minél kevesebb aggódnivaló legyen később, és igazán tudjam élvezni barátaim nagy napját. Ma meglátogattak, mert némileg elblicceltük a meghívó átadását-átvételét, így erre most került sor. Nosztalgiáztunk picit, majd utazások kerültek szóba, melyeket együtt tettünk meg, olyanok is melyeken ők jártak és mindazok melyeket én szeretnék megtenni...