Egy szavam se lehet. Lebegek itt a semmiben, csak úgy, napi szinten elintézek egy-két aktuálissá vált teendőt és remélem hogy megtalálom a módját, hogy:

1. valamibe belekapaszkodjak, és akkor olyan lesz mintha élnék

2. tényleg találjak valami értelmes elfoglaltságot, vagyis ami SZERINTEM értelmes

3. leszáll valami ismeretlen dolog, na nem az égből, mégcsak nem is a Naprendszerből, hanem sokkal messzebbről, és megihlet az életem irányával kapcsolatban

4. egyszerűen elkezdem élvezni ami van és ahogy van

5. hirtelen értelmet találok ebben az egészben

6. végre megtalálom a saját erőmet, és elindulok valamerre

7. stb. stb.

Az a baj, hogy egy ideje egyre erősebb bennem a gyökértelenség érzése. Ez nyilván azért van, mert egyre ritkábban járok haza a családomhoz, és mert határozottan látom, hogy tényleg csak magamra számíthatok az élet jelentősebb dolgaiban. Persze lehet hogy ez jó, de csak ha tudnám ezt a felismerést valahogy hasznosítani. Mindig is azt gondoltam, hogy akik nagyon egyedül vannak és képesek harcolni a dolgaikért, felépíteni az életüket, azok nagyon erős és tartalmas emberek lehetnek. Egyelőre ez nekem nem megy. Nem jó érzés ezt kimondani, de a tények erre utalnak.

Olyan mintha idegen városban élnék, hiába az elmúlt 15 év. Barátaim nagy része elszállingózott ide-oda, és majdnem a nullponton érzem magam. Mintha ma költöztem volna a városba. Na azért ez a felismerés megér egy misét, mert kérdés, hogy vajon nem túlzottan belekapaszkodtam ezekbe a barátokba? Lehet hogy akkor sem éltem igazán az életemet mikor ők itt voltak, csupán ezt akkor nem láttam vagy nem akartam látni. Hát persze, csak reménykedtem a jobb jövőben.

Szavam sem lehet, mert látszólag nem kell gyorsan óriási problémákkal megküzdenem. Látszólag.. de ha belegondolok, hogy mi van ha nem tudok jelentős lépéseket tenni, változtatni, felkutatni a lehetőségeimet, akkor ez az egész hova vezet? Ha ebbe belegondolok, akkor elfoghat a hatalmas félelem és szorongás, és már látom hogy nem az emberektől, nem a helyzetektől, a kihívásoktól félek én, hanem a kishitűségem, és tapasztalatlanságom a 'semmiből valamit csinálni' terén az, ami megrémít.

Felelősség.

Cselekvés. Felnőni. Kezdeményezni. Álmokat megvalósítani. Hátralépni és ránézni az életemre. Hallgass a szívedre. De az eszedet is használd olykor. Lépj ki az életbe. Éld a saját életedet, ne másét. Ne a reklámok befolyásoljanak. Nézz szembe a félelmeiddel. A szorongás nem létező dolgoktól való félelem. Élj a mának. A jövő vonzásában élj, ne a múltéban. Minden egy. Nézd a pozitív oldalát. Csak rajtad múlik. (ha minden egy, akkor miért csak rajtam??  Á, ezért csak rajtam! hehe) A cinizmus nem vonzó. Mosolyogj. Légy kedves. Amit adsz azt kapod vissza. és a többi, és a többi....

Korunk filozófiájának kivonata.

Mit mondhatnék még?

Jó jó tudom, mondhatnám a saját érzéseimet, melyeket szépen megtanultam míg felnőttem. Hogy mikor mit érezzek. Mondhatnám a saját vágyaimat,melyek megszülettek egy pillanatban egy apró sugallat hatására. Talán egy film volt az? Vagy egy könyv? Vagy csupán valaki már megvalósította és nekem is kedvem támadt hozzá? Hmmm..

Szavam sem lehet. Mert nincs miről beszélnem---