Hat napja vagyok vidéken, ami számomra csupán egy pillanatnak tűnik. Mostanában az idő egy gyorsvonat érzetét kelti, melynek ablakából csak elmósodott árnyak, színek látszanak. Nincs lehetőség megélni a tovasuhanó táj szépségét vagy egyhangúságát, mert ez a vonat nem nagyon akar megállni. Hogy hova rohan azt nem tudhatom, és azt sem, hogy valaha megáll-e, ad-e alkalmat, hogy kiszálljak, és úgy érezzem, végre megérkeztem. Ha nem is a végállomásra, de egy olyan helyre, ahol érdemes szétnézni egy kicsit.

Sokat alszok és olvasok itthon. Tudom, ez nem hangzik valami érdekesen, vagy felemelően, dehát, ez van.. Azt hiszem itthonlétem alatt végzek Orwell 1984-ével, amely nem nevezhető egy felemelő olvasmánynak. Sok-sok évvel ezelőtt olvastam először, de csak valami utánérzet maradt meg élményként, a fordulatokra, a könyv végére már nem emlékeztem. Ha valaha újra kézbe venném e könyvet, az csak újabb sok-sok év elteltével lehetséges. Képtelenség lenne a közeli években újraolvasni ezeket a sorokat, ahhoz túlságosan nyomasztó.

Jövő héten valamikor visszazötyögök Budapestre. Valamelyik hajnalban, valamelyik vonattal. Ez a vonat ugyan megáll majd néhány helyen, ki is szállok belőle, de ezt az állomást már ismerem. Tudom, át kellene szállnom egy másik irányba közlekedő masinára. Új tájakra menni, új szokásokat felvenni, újabb célokat kitűzni. Van valakinél egy menetrend?