Úgy tűnik tényleg történhetnek még hihetetlen dolgok az életemben. És az a vicces, hogy csak azután vált hihetetlenné a történés, miután már benne voltam, mert addig amíg ide eljutottam hittem a létezésében. Mielőtt mesélnék, a kisördög, a kis Lucifer azt suttogja fülembe, csak az a hihetetlen amit még nem értesz. Biztos igaza van a maga módján, de az élet nem szabad hogy puszta racionális magyarázatokra épüljön. Hmm?

Az ember normális esetben nem dönt úgy hogy csökkentett üzemmódban, alacsonyabb színvonalon akar élni, akár szellemileg akár más téren. Nem, nem dönt úgy, maximum a szükség viszi rá. A szükség pedig sokféle formát ölthet.

Mai történetem ott kezdődött, hogy gyerekként túl sokszor mondták nekem: komoly vagyok. Később ez 'túl komoly'ra változott. Talán ebből lett a merev jelző az évek múlásával, ki tudja már. Majd eljött egy pont amikor elegem lett, és meghoztam egy igen-igen furcsa döntést, ésszerűen vizsgálva több mint butaságnak hangzik. De talán mégsem az, talán mégis hülyeségeket kellett tennem azért, hogy később visszataláljak magamhoz. A döntés pedig úgy hangzott: elég a komolyságból, laza akarok lenni. De hogy ez pontosan mit is jelent azt nem tudtam, ezért úgy döntöttem olyan dolgokkal kezdek foglalkozni, melyekhez nem kell túl sok elmélkedés, mély érzés, összefüggések ismerete, vagy bármilyen ismeret...persze akkor ezt én nem így fogalmaztam meg, azt gondoltam minden ami vidám, az laza és jó. Populárissá váltam. Zene, könyvek, öltözködés, beszélgetés, gondolkodás miegymás, igyekeztem minél beilleszthetőbb lenni a nagy laza egészbe.. Ez tényleg hülyén hangzik!!!!! De az ember lánya nem bújhat ki a bőréből, és ott mélyen nagyon nagyon tudtam szenvedni az elfojtott késztetések szorításában.

De most megkaptam a magamét! Olyan ember közelébe kerültem, aki felvillantotta előttem mit érhet el az ember, ha csinálja azt, amire teremtetett, hogyan élhet, ha használja mindazt a képességet melyet kapott erre a néhány évtizedre. Én pedig csak ámulok, belül fájok, úristen, így kell ezt csinálni, tenni, tenni, nem törődni minden utamba eső elvárásával, nem elfojtani a szellemi késztetést. És közben pontosan tudom, hogy ez csupán az érem egyik oldala, mert a másikon ott van a vágy az érzelmekre, a hétköznapi örömökre, a vidámságra, a lazaságra. És a kettő együtt valóban jó összetvői egy emberi életnek.

Vergődök belül, miközben érzem, hogy előrébb nem ugorhatok mint ahol vagyok, csak lépésekben tehető meg az út. Stop! - kiáltom magamnak, türelem, kitartás az ami elvihet a jó irányba. És még valami, amit picit nehezebb megszereznem, a valódi megmozgató késztetést!

Hihetetlen ami most történik, pedig el kell hinnem, mert csak úgy láthatom teljes valójában!