Itt vagyok ezzel a nagy-nagy akaratnélküliséggel. Hééé, én nem tudom mit szeretnék, mit akarok, mi a célom, mit dolgoznék... mivégre ez az üres szólam?

Igazán bevállalhatnám az őszinteséget akkor is ha az érzelmeimről van szó. Mert én bizony első vagyok az elsők között ha fel kell vállalni tetteimet, ha be kell ismernem felelősségemet. De ha megkérdezik tőlem mit is szeretnék igazán, csak hebegek-habogok, körbeírok, magyarázok, míg meg nem jelenik az érzés, majd a gondolat: Anita, ez igazán kínos!! Hát az!

A fő baj, ha nem tudod mit akarsz, hogy tutira nem a saját életedet fogod élni, hanem valaki másét, vagy valaki(k) elvárasai szerint rendezed be napjaidat. Na ez a valódi tévút. Ha szerencséd van, kapsz egy óriási pofont az élettől, és ha tényleg szerencsés vagy, a környezeted melléd áll a bajban, és akkor rájössz hogy hoppá, élhetnék máshogy is, ha végre valóban a saját szájam íze szerint válogatnám meg mit is engedek be ebbe a néhány évtizedbe ami megadatott nekem.

Igazából nincs olyan hogy valaki ne tudná mit akar igazán. Inkább olyan van, hogy keveset próbált ki az életből, és ha megnyitná vágyai kapuját, rázúdulna a nagy káosz, mert hirtelen olyan sok mindent szeretne, hogy nem is tudná hova kapjon. Hát itt tartok.

Eltolom magamtól a közelgő karácsonyt, mert most ezt igazán neee, na nem azért mintha bármi bajom lenne ezzel az ünneppel, amit mindig is szépnek és fontosnak tartottam, inkább figyelmem másra irányul, nincs kedvem a karácsony külsőségeibe temetni fájdalmaimat, nincs kedvem további önáltatásra. Az idei ünnep kissé üresnek tűnik számomra, de ez csak a saját életem üresége nem magáé az ünnepé.

De mielőtt az önsajnálat vádjával illetne bárki, elmondom, hogy körülöttem vannak boldog emberek, önmegvalósító emberek, és lassanként én is kiderítem mi is az ami vonz az élet nevű kavalkádból, kipróbálom majd kiválasztom a számomra érdekes élethozzávalókat, érzek és döntök, sírok és nevetek, fájok és örülök, szóval nincs ok aggodalomra, csupán azt kell elfogadnom, hogy ez is egy út, ezt kell járnom, keresni, még akkor is ha némileg lemaradtam ebben a nagy előrejutási, önállósodási, önmegvalósítási feladatban.

Eljön a nap, amikor nem csupán azt komuunikálom majd, legyen amit akarsz, hanem határozottan, egyenes gerinccel tudom majd mondani: EZT AKAROM..