Húúú.. most annyi mindent szeretnék mondani, hogy hirtelen az első mondatot sem találom. :) Szóval, hol is kezdjem? Több éves káosz után ma végre felismertem egy nagyon egyszerű, de számomra most igen fontos dolgot. Évek óta szenvedtem mint a kutya, és akkora káosz és értetlenség volt bennem, hogy már nem is tudtam mihez kezdjek. Le sem akarom írni milyen negatív gondolatokat szült ez a zavarodottság, melyről csak annyi értelmeset tudtam mondani, hogy elveszítettem a hitemet az életemben és minden biztos pontot, valamint, hogy egy fikarcnyi kapaszkodót sem találok már. Iszonyatos mennyiségű harag és némi bosszúvágy gyülemlett fel bennem, mellyel szintén nem tudtam mit kezdeni.

És ma este valami egyszerű dolog megvilágította hogy miért nincs nekem már szinte semmi hitem és miért az önsajnálat bugyraiban vergődök olyan régóta. Az önbizalmam, mely soha nem volt valami eget rengető, olyan mínuszba került, ami már semmire nem volt elég.

Rájöttem, mennyire elvették az elmúlt évek eseményei a hitemet magamban. Pedig hihetek az értékítéletemben!

Rájöttem, hogy azért mert a családomban egy igen elítélendő és sokkoló dolog történt, én nem lettem kevesebb és értéktelenebb. Hogyan is lennék?? Én voltam az, aki a legnehezebb helyzetben helytállt amennyire tudott! Egyedül álltam a sarat, fenntartottam két lakást, egy üzletet, hivatalos és nagyon kellemetlen ügyeket intéztem, olyan helyekre jártam, ahova az ember jó érzéseel be sem teszi a lábát, érzelmi sokk ért és rengeteg stressz, miközben sokan próbáltak lehúzni, kisebb rivaldafénybe kerültem, a becsületemet támadták és én oda tartottam az arcomat. Mert tudtam, nincs mitől tartanom.

Mindeközben szerelmes lettem, jól kihasználtak, én kikészültem és nem volt elég, hogy szeretetet mutattak nekem, miközben csak szexet akart az az ember aki tudta, hogy én szeretem, utolsó szúrásként még földbe döngölte minden önbizalmamat, elhitette velem, hogy nincs remény arra, hogy szerethető ember legyek.

Sokat tettek azért, hogy egy senkinek érezzem magam. El akarták hitetni velem és én elhittem.De nem tagadhatom, hogy ehhez jó táptalajt nyújtottam. Kevés önbizalmam, mely olykor mégis soknak látszott, nem volt elég, hogy ennyi támadástól megóvjon. Nem volt elég. Megjelent alattomosan a kétség, mely olyan nagyra nőtt, hogy már ténylg semmiben nem tudtam hinni. Mindent, de mindent megkérdőjeleztem. Közben változtam, de hiába, mert nulla önbizalommal, gondolhattam én bármit, csupán gyenge gondolatfoszlány maradt.. Küzdöttem az ellen, hogy tudtak rám hatni, az ellen, hogy meg tudták ezt velem tenni. Tagadtam. De most már belátom, hogy megtörtént. Attól féltem, ha ezt beismerem, azok nyernek, akik csupán rajtam kompenzálták saját frusztrációikat. De tévedtem. Mert ez a belátás visz tovább. Nincs sérthetetlen ember és én sem vagyok korlátlan, mindent elviselni tudó. Nincs győztes és vesztes, én vagyok, és én kezelem a helyzetemet. Hatni tudnak rám, de ez a hatás is kezelhető!!

Önbizalmam elvesztése ahhoz vezetett, hogy a fürdővízzel kiöntöttem a gyereket is! Tudtam mi a helyes irány az életemben, tudtam mi az érték, mi az értékes az életben, láttam mi fontos mégis mindezt megkérdőjeleztem, már nem hittem az erejükben. Pontosan láttam miben kell változnom, de egy idő után már ezt is megkérdőjeleztem. Pontosan láttam, hogy mik az értékeim, de hiába, mert úgy éreztem ez kevés bármihez is. Láttam a hibáimat és az elkövetett bakijaimat, láttam a mulasztásaimat. Ezt jól felduzzasztottam vagy semmibe vettem. Teljesen összezavarodtam. Az az ember, akit én mindenkinél többre értékeltem és szerettem, megtalálta a legygyengébb pontomat, azt, ami nekem is fájt, amin csak szépíteni tudok, de teljesen megváltoztatni nem. A hiúságomra apellált!! Emlékeztek 'Az Ördög Ügyvédjé're? Al Pacino mondja: A hiúság! A kedvencem a bűnök közül!    Vagy valami ilyesmit. :) Hát én is egy ilyen ördögfajzattal találoztam, és az ilyenek bizony tudják hogyan kell hatni az emberre!

Mitől lesz valaki gonosz?? Én nem tudom felsorolni, de egy dologban biztos vagyok. Az önbizalomhiány nagyban hozzájárulhat ehhez. Van aki csupán maga ellen fordul szenvedésében, de sokan másokon kompenzálják önbizalomhiányukat. Mondhatom, hogy a gonoszság egyik melegágyává válhat! Kicsit vagy nagyon, van aki csak piszkálódik, de van aki művészi szintre fejleszti mások manipulálását, kihasználását vagy használatát (bár ez ugyanaz), megalázását és még sorolhatnám. És végül a bennük fortyogó értéktelenség érzését átültetik áldozatukba. Ezért foglalkoztam én az élet sötét oldalával.

Önbizalom!! Olyan sok minden múlik rajta, ezért lovagolok ezen a témán. És nyilván azért, mert nekem sincs elég. Pedig van bennem együttérzés, bebizonyítottam már sokszor, hogy kedves vagyok, vannak értékeim, egy-két dologhoz tehetségem, látom a hiányaimat és látom a sutaságaimat. De ez nem volt elég. Nem hittem magamnak, inkább hagytam, hogy bántsanak és szerelembe estem, hogy másnak hihessek. Más kezébe adtam az ítélkezés jogát! Már megint! :)

Gyakran kerestem a külső írányítást, Egy irányt mutató jelet, ihletet, megerősítést, valami szabályt vagy kész szabályrendszert, receptet erre-arra vagy az egész életre, magyarázatot, felkészítést vagy csak egy jól hangzó igazságot. Könyvekben, okos embereknél, legvégső esetben filmekben, erkölcsben, jóságban, igazságban vagy csak a realitás megismerésében. Szűk és kétségbeesett látás ez! És hiába tudtam, hogy ismerem a következő lépést, nem hittem magmnak!

Mos jól jönne egy kis külső megerősítés is, de arra most nem számíthatok. Talán még örülhetek is, hogy az élet rávesz, magamra hallgassak végre! De nagyon! Legyek hangos, de ne más számára, hanem magamak! Hát, ez van most. :)

Utójegyzet: az önbizalmunkat a jó tulajdonságainkra és az értékeinkre építjük és nem arra, hogy hibátlanok vagyunk vagy jobbak másoknál! Ha valaki csak a hibákat látja vagy azt emeli ki, az nem szeret, ez nem is kérdés. Aki szeret, arra érzelmileg is lehet számítani!