Nem lehet, hogy 3 év után sem akarnak összeállni a dolgok. Az nem lehet, hogy ennyi idő nem volt elég arra, hogy összeálljon újra az értékrendem, tudjam mi miért fontos, mit miért érdemes megtenni. Nem lehet ennyire összezavarodni. Sírni és üvölteni tudnék egyszerre! A bűnbakoktól kérem számon, miért tapostak bele ennyire az életembe, az érzéseimbe, a htembe és úgy mindenbe.

Kerülgetem a szart. Már elnézést. Írok itt mindenről, de a konkrét fájdalmamat, a reménytelenségem okát nem vagyok képes ide leírni. Annyi szégyenérzés kapcsolódik hozzá, hogy képtelen vagyok kiadni ezt itt, idegenek előtt.

Fáj, de nagyon. Annak ellenére, hogy a fájdalmam okáról legnagyobbrészt tényleg nem tehetek. A természet nem egyenlő esélyeket biztosít számunkra.

A kapott értékeimmel nemigen akarok élni, mert én valami olyasmire vágyom ami nem lehet az enyém. Ami oly sok embernek, oly sok nőnek megadatott, de nekem nem.

Van ami annyira fontos az élethez, hogy nem tudjuk elfogani a hiányát. Nem azért mert nem lehet, hanem mert valamiért nekünk az különösen fontos.

A kultúránk szépsége, hogy elfogadunk olyan dolgokat melyeket szeretni ugyan nem tudunk, de elfogadjuk, mert az élet kikerülhetetlen része. Nem, képtelen vagyok leírni, hogy mire gondolok. :( Képtelen vagyok, mert ez a leggyengébb pontom. A leggyengébb. Ha valaki élesen megvilágítja, felüvöltök a fájdalomtól. Pedig muszáj lesz egyszer írnom róla..

Hiányosságnak élem meg ezt a dolgot, és bizonyos értelemben az is. Úgy érzem, így nem vagyok nemcsak hogy teljes nő, de teljes ember sem. Pedig sokan élnek így, talán még boldogan is. Nekem nem megy.

Lehet hogy valami baj van az értékrendszeremmel, de lehet hogy nem látom a lényeget, vagy nem akarom látni. Lehet, hogy az jobban fájna?? Lehet szembesülnöm kellene a nagy igazsággal, hogy vannak emberek, akiket szeretek nagyon, de ők azok akik egyben a környezetük megmérgezője is. És hiába látom ezt, inkább átveszem torz értékrendszerüket, minthogy megutáljam őket?? Lehet, hogy bennem vannak összeegyeztethetetlen értékítéletek?? Biztosan vannak..

Nem vagyok elég humanista ahhoz, hogy elfogadjam ezt a hiányosságot. Nem vagyok képes megbocsátani, a nem tudom kinek, minek, hogy nem élhetem át azt, amit olyan nagyon sok ember átél, és ami nekik természetes. Egy olyan dolgot, ami belénk van kódolva, hogy kívánjuk, akarjuk, értékeljük. Kódolva van, és meg kell változtatni a kódot, a kultúra pedig humánus és meg is teszi. Elfogadja. Legalábbis a kultúránk jobbik része. Úgy látszik én nem ide tartozom...

Nem szapulom mgam, hiszen kívánságom természetes. De ez a fájdalom...

Talán csak egy élő példát akarok!! Egy nőt, aki ugyanezzel a 'hiányossággal' él teljes, boldog életet, mindez látszik rajta és mindezt el is hiszem neki. Hol van ez a nő???

VANITAS