Képtelenség ebben a kánikulában aludni, pedig igazából elég fáradt vagyok. Régen volt, hogy éjszaka blogot írtam, olyan régen, hogy már években lehet számolni.

Még mindig a pesti kis lakásomban vagyok, pedig már szinte semmi nem köt ide. Se ide, se sehova. Mióta ebben a városban élek, körülbelül húsz éve, egyfolytában azt érzem, hogy el kellene költöznöm. Nem kerestem meg az otthonomat eddig. Vagy mondhatjuk úgy, nem találtam meg önmagamat, nem találtam meg a környezetemet. Mikor már nemcsak magadban mondogatod ezt, hanem elmondod egy embernek, majd még egynek és egyre többnek, akkor igaznak kell lennie az érzésemnek. Elképzelem, hogy a kimondott szóban hiszek, átélem, meggyőződéssel, döntést hozok, keresek, költözök, úgy ahogy kell. Elképzelem.

Elképzelem, hogy a saját érzéseim és gondolataim az irányadóak, erősek, támaszkodhatok rájuk, és képviselem őket. Énné válok.

Nem kötődőm már a szülővárosomhoz sem.

De valahol meg mégiscsak kötődöm mind a két városhoz, hiszen teljesen közömbös nem vagyok. Hát innen a bizonytalanság. De otthonomnak már nem tudok mit nevezni.

Otthonod ott van, ahol az életed, ahol a barátaid.

 ....

Mit is tanultam az elmúlt években? Egy nagyon fontos dolgot biztosan. Hogy ne alkalmazkodjak folyton, mondjak nemet a nem méltó dolgokra, ne legyek más eszköze és vegyem észre ha nem figyelnek rám. Vegyem észre ha csak használnak, ha csak kellek a pillanathoz, ha csak unaloműzésre vagyok jó vagy csak éppen azért, mert elérhető vagyok. Vegyem észre ha  a másik csak az éppen aktuális szükségleteit akarja kielégíteni. Lássam, ha nem kíváncsi rám, nem érdeklem, ha nem vagyok fontos. És ha mindezt végre megláttam, mondjak nemet.

Sok nemet mondtam az utóbbi években - és nagyon kevés igent.

A barátaimat eltávolítottam magamtól, mert ez a változás más szemszögből láttatja velem az embereket, a kapcsolatokat. Meg kell tanulnom, hogy ne legyek dühös, ha valakinek nem vagyok fontos. Meg kell tanulnom elfogadni és higgadtan mondani ki a nemet.

Életem nagyobbik részében csak alkalmazkodtam. Vártam. Másoktól vártam. Ennek vége. Keresem az egyensúlyt, mert könnyű átesni a másik végletbe. Az önzésbe. EGy másfajta önzésbe, amikor én várom el, hogy hozzám alkalmazkodjanak. Ez nem így működik. Vagy kölcsönös, vagy nem. Persze mint mindig, itt is lehetnek kivételek.. mondja a humánusabb énem..

Otthontalanság - időnként rám tör az érzés. Egyedül lettem.

Egy helyzet, melyen javítani kell. Mindig hűséges típus voltam, a barátságokat évtizedekig ápoltam. Most újra bizalmat kell szavaznom magamnak, és ismerkedni. Ismerkedni más szempontok alapján. Agyban nagyjából rendbe raktam a szempontjaimat, a szívemben nem tudom mi lakozik.

Magamnak írok, magamról, iyet is lehet. :)