Azt mondják az út a fontos nem a cél. Azért az vicces lenne ha magát az utat jelölnénk meg célnak. :-) Próbáld csak ki!! Merthát valamerre azért csak menni kell.

Szóval bármenyire szeretjük járni az utunkat kisebb-nagyobb célokat azért csak kijelölünk. Nincs is ezzel semmi gond ha a munkában, a pénzügyi helyzetünkben, vagy a nyaralás helyszínében jelölünk ki célokat. De bonyolódik a helyzet mikor az emberi kapcsolatainkban akarunk elérni valamit. Mert hát bármennyire is vagy jó fej, céltudatos, kitartó és küzdeni tudó, netalán még szép is, vagy sármos, azért ez a dolog már nemcsak rajtad múlik. De beszéljünk rólam. Szóval nemcsak rajtam. Aztán jönnek a csalódások, mert nem kellek annak aki nekem kell, mert az a szemét pasi már megint csak használni akart, ó a férfiak nem is akarnak kapcsolatot, ezek érzelmi analfabéták, na majd én megmutatom nekik...

És megmutatom. Egyedül is boldogan hónapok következnek. A szenvedés helyett jön az önkeresés időszaka. És amikor felfedezem milyen jó ez így, pancsolok az önfejlesztés, önsegítés (a közvélekedéssel ellentétben ez nemcsak női sportág!) tavacskájában.

Dehát bármennyire is élvezetes ez az önmagamban való megmártózás, mégiscsak társas lényként lettem megalkotva, ezért a kalandoknak én sem mondok nemet. Nem! De szigorúan szortírozva őket. Mert ha az ember önként és dalolva vállalja az egyedüllétet, valahogy vonzóvá kezd válni. (Ezt Gucci óta már biztosan tudjuk. De nem  a divattervező óta.) Ez biztos valami hatás-ellenhatás törvény lehet. És ha vonzó vagy, akkor már válogathatsz is. És ha megválogatod a kalandjaidat, akkor aztán megesik hogy újra ott találod magad a szakadék szélén. Csakhogy most a másik oldalon, ahol már nem az a kérdés hogy ugord át az árkot sebesülés nélkül, hanem az, hogy fordíts hátat a mélységnek és menj tovább. Na ezt fejtse meg valaki ...

No jó segítek. Szóval mivel nem akarsz kapcsolatot, a kalandjaidat nem veszed komolyan. És ez az ellazulás segít a tisztán látásban. És a rossz tapasztalatokkal  a hátam mögött (csakhogy megint magamra irányítsam a figyelmet) már jobban látom mire is van szükségem. És nem az aktuális kapcsolatom problémáit elemzem, hanem élvezem a kaland nyújtotta örömöt. Élvezem. És megint csak. És újra. És akkor.. az öröm oldalán ott az üröm. Merthogy az ember lánya már csak olyan, hogy nagyon tud érezni, meg kötődni, még akkor is ha nem akar. Ó férfiak!! Ti sem gondolhatjátok komolyan amikor azt tanácsoljátok hogy ne kötődjünk. Hiszen mihelyt nem tesszük, addig ügyeskedtek míg meg nem jelenik a női érzelem. És ha látjátok ezt, elégedetten dőltök hátra. Igen ez is megvan.

Szóval a szakadék másik szélén, ahol minden napos és örömteli, és még egy utacska is van amerre mehetnék, megijjedek, mert rájövök a könnyen jött lehetőségekkel én már élni nem tudok. Már.. vagy.. hogy is van..? Vagy eddig sem? Mert ezek bizony már lehetőségek. A kalandok csak rövid ideig kalandok. Ha átlépnek egy bizonyos időhatárt akkor bizony átkerülnek valami más kategóriába. És ha olyan szerencsés önként vállALT szingli vagyok, (aki azért mégiscsak szeretne egy meleg bensőséges szeretetteljes kapcsolatot) akkor még szerelmet is hozhat a kaland. Rózsaszín lányregény? Dehogy! Próbáld csak ki! Kalandozz!

De  a kalandozás útja nem véletlenül választott, még ha elsőre úgy is tűnik. Nevezhetjük korunk jelenségének, vagy bárminek, de bizony mindg megbúvik valami megoldandó a rövid örömök mögött. Valami, ami miatt ezt választjuk, és nem egy kapcsolatot.

Én megijjedtem. Mert a kalandom talán nem kaland. Talán több. És akkor lépni kell. Mert megint az a belső mozgolódó valami. Ami nem engedi hogy egyszerűen élvezzem az én kalandomat. Mert belépett a napjaimba, a gondolataimba, sőt tegnap még az álmomba is. És a kalandom nyitottnak tűnik, hogy tegyek többet ha akarok. Ő ad többet ha akarok. Mert hát eddig ő nem tudhatta mit akar a független szingli lány. Én pedig félek, mert olyan kényelmes volt így, nem szembenézve azzal, hogy mekkora munka egy kapcsolat. Hogy bizony nekem is változtatnom kell, ha tényleg komolyan akarom őt. A gyakorlatias, okos, intelligens és figyelmes sácot, akit megszerettem.

Dönteni márpedig kell! És ott van még a jóképű, magas, főzni tudó, és érzékeny K, aki meghallgat, aki meg akar nyitni, akivel még lelkizni is lehet és bármikor felhívhatom bármivel. És nem utolsósorban olyan jó hozzábújni, amit a férfinem elleni támadásnak vél - "mert a nők csak  a biztonságot keresik". Ha döntök, ő kiesik a játszmából. A döntés egyben veszteség. Ezért sokan nem döntünk.

A döntés egyben nyereség! Mert ha döntünk, akkor elköteleződünk, vagyis kijelöljük az irányt, a célt. Tudjuk merre menjünk és rátalálunk az útra. Mert próbáld csak meg az utat megjelölni célként...