Kicsit dühös vagyok, elkeseredett és szomorú. Miért gondoltam hogy felelőtlenül dohányozhatok, lehetek édességfüggő, a sportot elég csak gondolatban űzni, és hogy a kis intő jelekre nem kell odafigyelni? Igazából mindig is tudtam hogy a sorssal játszadozni veszélyes, egyértelmű hogy ki fog győzedelmeskedni.

Úgy tűnik a sors tudja hogyan szóljon hozzám, hogy végülis meghalljam mit akar üzenni. Változtatni kellene, régóta mondja, de azt hitte elég ha csak csendesen figyelmeztet, én azt is megértem. De nem. Most más nyelven szólított meg, a hiúságomnak adott egy pofont, és az arcomba kiabálja, hogy ez nem mehet így tovább. Úgy tűnik ez hatásos lett, úgyhogy ismét meglátogatok egy orvosi rendelőt, ahova szívesebben jártam, amíg csak jókat beszélgettem az orvosokkal a munkám során.

Most megpróbálok lenyugodni, és reménykedni hogy a rám váró kémiai kísérlet nem okoz bennem semmi kárt. Most bezzeg féltem magamat..

Nem lenne szabad ennyire félvállról vennem a dolgokat.

Picit félek, dehát az élet már csak ilyen, nincsenek örök győztesek, és nem csússzanhatunk ki tetteink következményei alól. Én sem, más sem.

Lesz ami lesz, pár hét múlva biztosan okosabb leszek.