Ha valaki esetleg tudna ellenszert az el nem múló szerelemre, elmondhatná nekem. Persze a pozitív érzéseknek nem kellene elmúlnia, de ha egy egyoldalú szerelemről van szó, akkor nem ártana. Bár nincs már a látókörömben sem az érzéseimet kiváltó férfiú, azért az érzés megmaradt. Egyoldalú kell hogy legyen, hiszen nem ért volna minden véget ha nem az lenne. És hosszú hónapok alatt az érzésnek némileg enyhülnie kellett volna, de nem teszi. Ó ezek a kellek, kellenék és kellett volna!!

Mostanában nem látok át az ok és okozatok sűrű hálóján. Egyszerűen képtelen vagyok összekötni őket, de talán azért mert keverem a múlt- és a jelenidőt, a jövőről már inkább ne is ejtsünk szót. A jelenre koncántralva folyton bekiabál a múlt árnya, a jövő pedig rettentően hallgatag.

Én is hallgatok, ha megszólalok nem tetszik amit mondok, érzéseim mást szeretnének előhozni belőlem.

Valahol ott bújkál az életvidámság, valahol ott kell lennie egy közlékeny énnek, valahol nagyon szeretnék szeretni, valahol magamhoz ölelném és befogadnám a jó dolgokat. Nem elég a közepes, nekem olykor valami több kell, valami más minőség, valami, ami megmozgatna. Hass rám világ!